www.tegyunkajovonkert.hu

Törökbálinti Újság


TÖRÖKBÁLINTI ÚJSÁG - 2008/6

Leszünk mi még nagyváros is . . . 

"Csuka alpolgármester is nagyon akarja ezt a dolgot, mint mondja: fel kell készülni a helyzetre, meg kell vizsgálni, de azért hozzanak most egy elvi döntést. Hajdu alpolgármester ekkor érezheti, nagyon rezeg a léc, a Fidesz frakció megosztott a véleményformálásában, s ezért 10 perc szünetet kér."

Tóthem

Látogatás a Pannon GSM székház építkezésén

"Bizonyára olvasóink tudnak arról, hogy az Égett völgyben a Diósdi út mellett épül a Pannon mobil szolgáltató székháza. Az erre közlekedők láthatják, hogy toronydaruk „erdejéből” szokatlan gyorsasággal nőtt ki a földből ez a létesítmény."

Ficsór Bálint

Arany Alkony helyett – Misszió

"A Kálvin János Presbiteri Misszió az Arany Alkony Kht. megvásárlásával gyakorlatilag már 2006 szeptemberétől működteti a helyi idősek Otthonát. Az önkormányzat a korábbi években három feladat-ellátási szerződést kötött a Kht-val, a szerződések módosítására azonban csak április végén került sor. Azért csak most, mert a jogszabályi változások miatt az idei évtől – a magasabb állami támogatás megszerzése érdekében – szükségessé vált, hogy a fenntartó ne a Misszió tulajdonában lévő közhasznú társaság, hanem maga a Misszió legyen."

Hidvégi Ferencné

Bizottsági jegyzetek

"Tagadhatatlanul nagy bizonyítási kényszerrel vette át a polgármesteri széket Turai István. Látszik, hogy a 17 hónapos távolléte a helyi hatalomból komoly számvetésre késztette. Ki tudja, mekkora bánatpénzért, de megvált végre Dorka Ágnes jegyzőtől, akit ő szabadított a településre, a folytatást meg majd meglátjuk. Szemlátomást sokkal jobban támaszkodik munkatársaira, nem mindent maga akar kézben tartani. Bár Molnár Tibor polgármesteri referens eddig is oroszlánrészt vállalt afféle árnyék jegyzőként a hivatal munkájából, de most az új, független alpolgármester, Csuka Attila is sokat segít az előterjesztések előkészítésében, az azokat megelőző tárgyalások lebonyolításában."

Tóth Emese

Városi legenda

"Mintha az elmúlt szűk évtizedben megfeledkeztek volna arról, hogy a demokráciában nagyon fontos a szó. Voltakképpen az egész rendszer a szavakon alapul, hiszen a hiteles beszédre épül. És arra, hogy utána azt csinálom, amit mondtam, ettől van súlya annak, amit holnap mondok."

Sziráki András

8 év helyben járás után végre szabályozás?

A Szabadházi-hegyiek kálváriája az építéshatóság hibájából

"2008. április 21-én volt a Szabadházi Hegy Egyesület közgyűlése,a nagyszámú érdeklődő megtöltötte a Festetics termet. A szokásos egyesületi beszámolók után, amelyet az egyesület vezetője, Kisgyörgy Lajos tartott, Antal Tamás vezetőségi tag röviden szólt az egyesület létrehozásának okairól, céljairól, az eddig elvégzett feladatokról. Kitért az elkészült tervekre, a már lezajlott eljárások ismertetésére és a területhez közel eső PANNON építkezésnél talált régészeti leletekről is szólt.

Tükörcserepek 2008 májusából

"Ezúttal nem Hunniában, hanem Pannóniában készül valami nagyon fontos. Május közepén volt alkalmam arra, hogy ne csak az országútról, hanem testközelből nézzem meg szerkezet -készen azt az építkezést, amely alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy évi 2 milliárd forint körüli felhalmozási, fejlesztési forrás áll majd 2009-től az önkormányzat rendelkezésére"

Gáldi György

CSALÁDI NAP

"A törökbálinti Szérűskertben május 10-én a helyi Nagycsaládos Egyesülettel együtt ünnepelte születésnapját a Mantra Szabadegyetem. Csodálatos napsütéses időben közel 500-an vettünk részt a mindenki számára ingyenes programokon."

Hordósné Sóbujtó Rozália

FÓBIA

"Ülünk az asztalnál hárman, egy elszeparált szobában, hosszú tárgyalóasztalok mellett. Január eleje van, a dzseki még rajtam, most kezdek csak átmelegedni a kinti mínuszok után. Szemben a (volt) főnökasszony - bőven a lányom lehetne – az asztalfőn a biztonsági nagyfőnök személyesen, még sose láttam, ő isteni magasságokban trónol és vezet. Mivel a főnökasszonyt évek óta ismerem, előbb a nagyfőnököt kell szemrevételeznem, vele lesz ugyanis problémám, mert a biztonsági osztályon vagyunk, abból az alkalomból, hogy közel hét évi munkaviszonyomat a cég rendes felmondással megszüntette."

/Ötvös/

Minden nap gyereknap

"Ne felejtsük el, gyerekünk számára minden nap olyan, amilyenné mi tesszük. És mi olyanná tesszük, amilyenné tenni tudjuk. Ha rossz napunk van, morgolódunk, ha jó napunk van, önfeledten játszunk, elnézzük a turpisságokat."

szj

Négylábú gyógyító

"Morcos a főnök, állandóan lefagy a számítógép, hazafelé zivatar, közlekedési dugó, és még ebédelni sem volt időm. Pocsék nap, a legszívesebben kiiratkoznék a világból. Nyitom az ajtót, ismerős kocogás, pöfögés, csóválás, és hozzá egy meleg barna szempár fogad. Egyértelműen azt mondja: szükségem van rád, szeretlek."

Sződy

OLVASOM

"Olvasom a Rudák-telep feletti (volt) erdőterület lakóövezeti átsorolásáról szóló cikkeket, és gyermekkori élményeim jutnak eszembe, mint később kiderül, nem véletlenül. Mindenekelőtt Dr. Albert Gábor úr cikkét méltatnám, szép, kerek és cáfolhatatlan érvekkel magyarázza, miért szavazta meg a Független Platform Egyesület képviselő-csoportja a lakóövezeti átsorolást."

Ötvös János Attila

Szép az élet!

"Úgy gondolom, a legtöbb ember minden utazással egy kicsit több, egy kicsit más lesz. Világképe tágul, a szíve egyre többek felé lesz nyitott, ahogy más kultúrákat, tájakat bőr közelben megismer. Persze, hogy ámuló szemekkel rácsodálkozunk az emberi világ épített emlékeire, de valljuk be, a második, harmadik nap után – embere válogatja – egymásba csúsznak, egymásra kopírozódnak a szebbnél szebb templomok, kastélyok, világhíres festmények, szobrok."

Tóth Emese

Törökbálinti Községi Újság írta

"„Széleskörű pályázat az Égett-völgy hasznosítására” Végre egy olyan idézet, amelyre pozitívan lehet reagálni: gazdát kapott a terület egy része a Pannon székház építkezésével és jó esély van arra, hogy szomszédságában sem létesül majd vegyi raktár."

Ficsór Bálint