www.tegyunkajovonkert.hu

Törökbálinti Újság


TÖRÖKBÁLINTI ÚJSÁG - 2008/1

A Marcona ismét rossz helyen

"Furcsa helyzet az, amikor személyesen azokat ismerjük jobban, akiktől politikailag távolabb állunk, így aztán néha halljuk, hogy hogyan szidják azt, akit viszont törökbálinti politikusként igencsak elismerünk. Nos, eléggé. Keller Lászlónak a fideszesek alighanem sosem bocsátják meg, hogy közpénzügyi államtitkárként a gyújtózsinór körül matatott, feljelentéseket tett, igyekezett kriminalizálni azt, amiről őszintén szólva ma sem tudjuk, hogy mit gondoljunk. Persze ebben a máig ható történetben Keller László sem hibátlan, mert félreértette a rendszer működését."

Sziráki András

Pistapolgár huszonegye

"Pistapolgár. Turai Istvánt akkor említette így egy kollégánk, amikor cikkét a Hírlevélben „Egy törökbálinti polgár”-ként írta alá. A belső használatú ragadványnevet, a hivatalát familiárisan vezető akkori polgármester azzal érdemelte ki, hogy éppúgy a rá jellemző nagyhirtelenséggel lett vállaltan és hangsúlyozottan „polgár”, illetve lépett be néhány hónappal korábban a Fideszbe, ahogy nem sokkal előtte ugyancsak vállaltan és hangsúlyozottan volt független jelölt, majd polgármester. Igaz, rövid idővel azelőtt viszont éppen azzal a fajta polgárisággal szemben alapíttatott vállaltan és hangsúlyozottan „civil” egyesületet, amelynek útjára 2003. nyarán rálépett."

Sziráki András

UTÓRENGÉS

"December középen egyik Olvasónk (név, cím a szerkesztőségben – mint egyébként minden egyes olvasói levél esetében) juttatta el hozzánk egy választási paktum figyelemre méltó dokumentumát (lásd az eredeti fotómásolatát -szerk.), amely most így utólag számos furcsa körülményről, a résztvevők módszereiről rántja le a leplet. De lássuk (olvassuk) a medvét!"

(-RP:)

Feloszlatás - választások /Kinek áll érdekében?/

"Az első bosszankodáson, mérgelődésen túl, a karácsony és a választások előtt érdemes elgondolkodni azon, hogyan és miért jutottunk idáig.
A demokrácia játékszabályai között teljesen normális helyzet az, hogy alakul egy képviselőtestület „x” oldali többséggel és mellettük az emberek egy „y” oldali polgármestert választanak meg."

Bálint János

Új szereplők a Törökbálinti közéletben

". . . első személyes és kellemes találkozásunk Somogyi Istvánnal, a Független Platform Egyesület képviselőjelöltjével 10. sz. választókörzetben"

RP.

Séta egy jelölttel…

"Virághné Osváth Márta nem az első lépéseket teszi ezen az úton, hisz 2002-ben alig pár szavazattal maradt el Ficsor Bálint „örökös” képviselőtől."

KM.

Profizmus kell!

"„Nem sietünk, erősek vagyunk” jut eszembe József Attila sora Kiss Istvánnal megismerkedve. Higgadt, határozott, szerény, és pontosan tudja, mit, hogyan akar."

Tóth Emese

Hajrá, Újra itt a falu disznaja

"Fontos közérdekű elfoglaltságom miatt nem vehettem részt a jeles eseményen, de látom, hallom, visszatért hozzánk a Falu Disznaja, sőt disznai. Ha nem is épp úgy, ahogy Szalczinger Jóska szerette volna, aki felindultan panaszolta, hogy ő a copy right-ot azzal adta át Turainak, hogy ez az esemény az Egyesületek Napja legyen. Hát most nem az lett! Kampánycélra elorozták. "

-róna

Első kézből…a képviselő-testület üléseiről

"A képviselő-testület 2007. májusában úgy döntött, közbeszerzési eljárás keretében kívánja kiválasztani a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működtetőjét. A történet előzménye röviden: még a 2006-os önkormányzati választásokat megelőzően a Sorsunk és Jövőnk Alapítvány elvi ajánlattal kereste meg a testületet. Az akkori képviselők nem zárkóztak el a kicsit szokatlan működtetési formától, de úgy döntöttek, a kérdésről érdemben majd a következő testület dönthet."

Hidvégi Ferencné