Tóth Emese:

Állatmenhely

Szerencsére, ritkán vagyok téma híján. Most egy bálinti jó barátom - maga is nagy állat-, de főként kutyabarát -, kért meg, menjek már el a budaörsi kutyamenhelyre, mert aláírásokat gyűjtenek a bezáratására.

A budaörsi kutyamenhely ismereteim szerint törökbálinti területen fekszik, a Pistály alatt, mint ahogy a budaörsi temető vagy annak egy része is. A temető „budaörsiesítésére” már tett kísérletet a Budaörsi Önkormányzat, de a mi testületünk nem sietett megoldani a problémát. Most viszont feltehetően a pistályiak zúgolódnak a kutyamenhelyből hallatszó ugatás miatt.
Nem szeretnék állást foglalni, tisztem csak annyi, hogy beszámoljak az ott tapasztaltakról. Engem se fogadhattak kisebb örömmel, mint az előző napon a telepre látogató – és az elmondottak szerint később a törökbálinti jegyzővel is találkozó - Prinzessin Eugenia von
Hohenzollern-Emden-Sautter-t. A hölgy egy echte német hercegnő, a Donzdorfi Állatmenhely védnöke, még ha a képek tanúsága szerint épp úgy néz is ki, és fogja meg a munka végét, mint egy csinos, dolgos magyar fiatalasszony.

Mint egy vérbeli, jó szimatú – ha már kutyáknál tartunk – újságíró, csöppentem bele az események sűrűjébe, pedig csak belső indíttatásra kanyarodtam be éppen aznap a telepre. A menhely dolgozói éppen ebédeltek, egy ősz hajú, derűs, kékszemű, temperamentumos hölgy társaságában. Hamarosam megtudtam, hogy fiatalos asszony dr. Bártfai Zoltánné, Gabi néni - ahogy magát titulálja-, a menhely alelnöke, hitem szerint szíve, lelke, motorja. Percek alatt belehelyezett a történések közepébe, és megtudtam, hogy németországi kapcsolatai révén éppen a Donzdorfi Állatmenhely három tagja van jelen, akik munkával, építőanyaggal segítenek a testvér egyesületnek a telep korszerűsítésében. Szemtanúja lehettem a német precizitással végzett kétkezi munkának, amint új, korszerű, nagy ketrecekkel váltják fel a régieket, és eléjük tágas kifutókat készítenek, hogy a lakók együtt is játszhassanak.

Gabi néni közben telefonál, intézkedik, magyarról németre váltva a szót, s közben nekem is bemutatja birodalmát, és a német menhely egyik szakemberét, Michael Janovichot. Gabi először elkalauzol a törökbálinti gyepmester velük szomszédos telephelyére, ami szintén friss meszelést kapott, talán éppen a nevezetes vendég tiszteletére. Maga a sötét, rácsos ketrecsor olyan lehangoló, képeket is csak erős vakuval, és nehéz lélekkel készíthettem. Itt a Törökbálint területén befogott, kóbor kutyák vannak. Edzettem magam a látványra, de nem eléggé. A csavargó, gazdátlan élet nem annyira a kutyusok küllemén, mind inkább az állatok szomorú, sóvár tekintetén látszik.

Magam is jól ismerem ezt a fajta kutyasorsot, hiszen mi is egy kitett kutyát fogadtunk be évekkel ezelőtt. Marci maga volt a rajongó szeretet a portánk kerítésen belül, szemöldökráncolásra igazodott. De két dolgot sose értünk el nála. Ugyan sose próbált volna a kerítésen keresztül megszökni, pedig helyből átugorhatta volna, de az autókiállásnál mindig résen volt, és ha egy mód volt rá, kisurrant. Valószínűleg kóbor hónapjai során megízlelte a szabadságot is. És ilyenkor aztán kezdhettük üldözni árkon-bokron keresztül, és mikor már a házunkkal szemközti oldalról incselgett velünk, akkor meg becsalogatni, mindezt persze elsősorban a falánkságára alapozva.

Elkeserítő volt megtapasztalni, hogy az utcán egyszerűen átnézett rajtunk, üveges, merev tekintettel, mintha sose ismert volna minket. Egyszer egy ilyen esti meglógásnál annyira megharagudtam rá, hogy kizártam éjszakára. Reggel farkcsóválva fogadott a kertben. Hazaszökött.

A másik rossz szokása a mérhetetlen falánksága volt, ami végül is az életébe került. Úgy evett, mint egy porszívó, másodpercek alatt felszívta a csirkefejeket, pulykanyakakat, szinte rágás nélkül. Nem tudtuk rászoktatni a lassításra, mintha mindig attól félt volna, egyszer majd nem lesz mit ennie. Talán, ha tíz éves lehetett, amikor egy ilyen „zabálás” után – nagytestű, 60 kilós kutya lévén - gyomorcsavarodást kapott. Csak azonnali műtét menthette volna meg, de a mentő csak órákkal később érkezett, Marci kutya akkor már nem mozdult.

Ha a törökbálinti gyepmester által befogott kutyáknak nem sikerül gazdit találni, kitalálhatják, mi lesz a sorsuk. Nem így a menhelyen. Ott nincs „elaltatás”. Tavaly 770 kutya fordult meg náluk, és a többségüknek találtak otthont. A német partner menhely átvett tőlük
vagy 350 kutyust, és gazdát talált nekik. Hihetetlen fontos ez a segítség, hiszen a menhely jelenlegi kapacitása 80-100 állat befogadására alkalmas. A Budaörsi Önkormányzat havi 1 millióval támogatja a telepet, de ez korántsem elég, egész kis szponzori csapat kell még a fenntartáshoz, etetéshez, higiénés eszközökhöz, gyógyításhoz. A németektől két kimustrált nagy konténert is kaptak, amiben fűthető téli szállást rendeznek be.

Gabi néni 76 éves, korát meghazudtolóan tesz eleget minden nap, a hétvégét is beleértve önként vállalt kötelezettségének, legyen kánikula, vagy dermesztő hideg. Fontos számára, hogy a szeretet mellett a kóbor állatok a lehetőségekhez képest a szükséges orvosi ellátást is időben megkapják. Az Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesületének alapító tagja, akinek munkáját a Budaörsi Önkormányzat 2005-ben díszpolgársággal jutalmazta. Munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Budaörsön az állatvédelem példaértékűen működik.

Ami pedig a kutyák okozta lármát illeti. Igazán csak akkor ugatnak, ha idegen megy el a ketrecük előtt. Engem nem is tekinthettek annak, mert alig egy-kettő ugatott meg, pedig ott fényképezgettem őket vakuval.


Van itt még valami, amit szóba kell hozni. A törökbálinti gyepmester által begyűjtött, szomszédban lévő kutyák átmeneti tartózkodási helyét. Miért is írom átmenetinek, holott a Donzdorfi állatmenhely Seestern (Tengeri csillag) névre hallgató lapja egy erről írt cikkében egyszerűen Tötungsstation, szabadon fordítva „megsemmisítő állomásnak” nevezi a törökbálinti
telepet, ahol a kutyákat a magyar törvényi előírások szerint 11 nap után megölik. Megemlíti még a cikk, hogy a Törökbálinti Önkormányzat sem orvosi kezelésről, sem a kutyák gazdákhoz való kiközvetítéséről nem gondoskodik.

Gabi néni törekvése viszont arra irányul, hogy ezeket a kutyákat is meg kell menteni. Ehhez viszont a törökbálinti önkormányzat támogatására is szükség lenne. Nem olyan rég újra megpályáztatták a törökbálinti gyepmesteri állást, nagyon remélem, egy állatbarátot bíznak meg a teendőkkel, és a Törökbálinti Megsemmisítő Állomás helyett Gabi néni állatmentő birodalmát támogatja inkább a mi önkormányzatunk is.

Arra szeretném még biztatni a kutyakedvelő bálintiakat, ha egy hűséges társra, egy házat őrző kutyusra van szükségük, nézzenek előbb szét ezen a menhelyen, amelynek leírását megtalálják a www.budaorsiallatmenhely.zug.hu honlapon.