Sziráki András:

Keller László, és utána

Az elmúlt hónapokban tapasztalható némi düh Keller Lászlóval szemben. Itt most nem az MSZP parlamenti politikusa felé irányuló jobboldali ellenszenvre gondolok, mert az évek óta szinte természetes, noha annak mélyebb oka voltaképpen elgondolkodtató. Hanem a saját korábbi törökbálinti támogatói köréről, amelyben ez az indulat úgy jön felszínre, mint egy rossz házasságban: jelentéktelen dolgok váltanak ki szúrós megjegyzéseket, miközben a problémák gyökeréről mindenki hallgat, mert azzal túl fájdalmas lenne szembenézni.

Az elmúlt hónapokban több ilyen szúrós megjegyzést tevő ismerősömet kértem, foglalja össze, hogy mi a kifogása a volt polgármester tevékenységével szemben. Ne a TAJ-fórumon, vagy ne pillanatnyi, felületes benyomások alapján vágjon oda, hanem átgondoltan tekintse át a történteket. Eközben ugyanis kiderülhet, hogy mi róható fel ténylegesen Keller Lászlónak, és mi az, ami már inkább a vereség miatt érzett keserűség, illetve a törökbálinti baloldal saját tehetetlensége.  
Legyünk túl a legfájdalmasabb, sokaktól visszaköszönő mondaton: 2008 januárjában tisztes, de súlyos következményekkel járó vereséget szenvedtünk, és ezzel hosszú évek munkája veszett kárba.

A fenti megállapítás általános alanyát nem is olyan egyszerű azonosítani. Az nem az MSZP, a Civil Fórum, vagy a helyi baloldal. Szélesebb annál. Önmagáért beszél, hogy komoly politikai ellenszélben is a szavazók 43%-a voksolt Keller polgármesterségére. Ismerek meggyőződéses jobboldaliakat, akik a baloldalról még életükben jót nem mondtak, ám ezúttal mégis őt tartották a jobb választásnak. Benne látták ugyanis azt a vezetőt, aki szembe mer menni a település régi elitjével, és az egymásnak nyílt színen osztogató, egymást kitüntető, áttekinthetetlen ingatlanügyeket bonyolító, önmagával rendkívül elégedett, ám az elveket a személyes érdekeinek mindenkor alárendelő helyi vezetéssel.

Sajnos, az országos pártszimpátia ma annyira megosztó, hogy kevesen hajlandók árnyalatokban gondolkodni. Holott a helyi ügyek irányításában természetesen nem az országos politikai hovatartozás, hanem a személyes alkalmasság és a kisebb közösséget előre vivő normák meghonosítása a döntő. Utóbbi téren olyan értékválasztásokra gondolok, minthogy a vezetés a jó képességet és a szakmai tudást többre értékeli a patrónust kereső lojalitásnál, a tehetséget és a teljesítményt jutalmazza, nem a brancshoz tartozást, képes a terveit összefogni, megvalósítani ahelyett, hogy évekig tologatja – sokfordulós „lázas” tervezés közepette – a legalapvetőbb feladatok megoldását is.  Aligha kell hosszasan bizonygatni, hogy rátermett, az ügyeket előre vinni képes, a saját portáján morálisan is rendet tartó vezetéssel egy cég jóval gyorsabban fejlődik, mint a félgőzzel teljesítő, ingoványos alapokon működő versenytársa. Ez a közszférában is így van, egy-egy településen meglátszik, hogy milyen a vezetés minősége. 

Keller László 2006-ban a változást képviselte, és programját a Pest megyei 9. választókerület országgyűlési képviselőjeként végzett munkája hitelesítette.

A 2002-es önkormányzati választáson a baloldal nem állított polgármester-jelöltet, mert nem volt erre alkalmas helyi politikusa. Ám ezt követően is bebizonyosodott, hogy a törökbálinti vezetés alulteljesít, messze nem éri el a település adottságaiban benne rejlő lehetőségeket. Egy kívülről érkező, bizonyítani akaró politikai profit akár álláshirdetésben is kereshettünk volna, de szerencsére épp itt volt egy a közelben. Keller jelölése azt az akaratot fejezte ki, hogy másként is lehet vezetni a települést.  Vele a helyi viszonyokkal szemben kritikus tábor jelentősen erősödött, már csak azért is, mert lett vezetője.

Ezt a helyzetet ki-ki különböző módon fogadta el. Az akkoriban éppen létező helyi SZDSZ például sehogy sem, azonnal kiszállt mögüle.  Voltak, akikkel kezdettől nem ápolt jó viszonyt, és ők egyre inkább az „erőszakos”, az „akarnok” jobboldali tanmeséjét mondták fel róla. Távozása után - amely valószínűleg számára is váratlanul egy felfelé ívelő országos politikai pályát indított el - más kritika is érte, annak előrebocsátásával, hogy korábban az „ostromlott vár” iránti szolidaritás miatt nem jött felszínre. Ez azt rója fel, hogy valójában a saját gyengeségei is közrejátszottak abban, hogy nem tudta stabilizálni a helyzetét a település élén. Ráadásul a távozása után nemcsak a korábbi tábora, de a helyi baloldal is szétesett, nélküle teljesen passzívvá vált, az MSZP jelenleg belharcokkal gyötrődik.
Mindebből nem hiányzik a „Mi meg itt maradtunk a romokon…” önsajnálata. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a politikában az eredmény a döntő, így a polgármesteri tisztség elvesztése és az azóta történtek nyilvánvalóan felvetnek kérdéseket.

Ennek kapcsán, érzésem szerint látnunk kell, hogy már a 2006-os választás megnyerése, majd az azt követő egy éves talpon maradás komoly eredmény volt. Az alpolgármesterek és a bizottsági külsős tagok megválasztásának elérése – a helyi jobboldal kitartó obstrukciójával szemben - pedig kisebb csoda. Akik az ennek érdekében tett lépések miatt fanyalognak – konkrétan a Keller mellé állók tisztségekkel jutalmazását, illetve egy esetben álláslehetőség biztosítását vetik a szemére – attól tartok nem látják a fától az erdőt. Javaslom, nézzenek körül, hogy jelenleg mi folyik Törökbálinton és tegyék mérlegre, hogy az akkori felállás megmaradása mit előzött volna meg. Ám ebben a kisebb csodában éppen az a bosszantó, hogy egy nagyobb lélegzetű mirákulum lehetősége kezdett körvonalazódni. Nem tűnt elérhetetlennek, hogy a ciklus a képviselő-testület feloszlatása nélkül végigmegy és Keller László a nem pártjobboldali képviselőket a lényeges kérdésekben maga mellé állítva egyre inkább növeli a mozgásterét.

Hogy ez a helyzet szűk két hónap alatt mitől fordult visszájára, talán sosem tudjuk meg. Azt sem, hogy ebben „objektív okok”, az átállók rossz lelkiismerete, gigantikus ingatlan-panama, stb. játszották-e a főszerepet. Nekem az az érzésem, hogy száz százalékig nem.  Számomra úgy tűnik, hogy Keller László néhol - kisebb ügyekben - indokolatlan dominanciára törekvése, egyfajta alkati konoksága is visszaköszönt abban, hogy a korábban egymást össze-vissza sértegetető párt-, illetve és szentflóriános jobboldal végül összefogott ellene. Mindezt másként úgy fogalmaznám, hogy egy kicsivel több engedékenységgel megnyerhette volna magának ezt a – mint a példa mutatta - lábáról korántsem levehetetlen helyi elitet. Ha jó szóval oktatja, játszani is engedi… - egy tolerálható mértékig, komolyabb célok érdekében.  Voltaképpen ez az, amire utólag azt mondanám, hogy ezen is múlhatott.

Amihez képest viccesnek tűnik, mégis az a savanyú igazság, hogy Turai István politikája viszont nagyjából ki is merül ebben. Visszatértével Törökbálint a vele érkezettek számára ismét egy nagy játszótérré vált, amit felszabadultan, lármásan vettek birtokba.