Gáldi György:

Tükörcserepek 2009 januárjából

Írhatnék sok mindenről. A szárazan kopogó fagyos télről (soha nem emlékszem arra, hogy több mint 20 napig folyamatosan fagypont alatti legyen a hőmérséklet), a szívet melengető, kifejezetten magas színvonalú újévi - nyugodtan írhatom - gálakoncertről, a BKV szolgáltatásának eddig nem tapasztalt újdonságáról (nem lehetett bérletet kapni több napon át a városban), de nem teszem. Maradok a pénznél, mindannyiunk pénzénél, a szám- és költségvetésnél. Annál, aminek kidolgozásánál nehezebb tervezési feladat nemigen állt még a város előtt, olyan helyzetben, amikor az EU országai sűrű tömött sorban módosítják 4-6 héttel elfogadásukat követően saját nemzeti büdzséjüket.
Ma nem hiszem, hogy ez száraz téma, sokkal inkább izzasztó. De ez még mindig sokkal jobb, mintha kiverne a víz a hátunkon a napokban éppen 100 napossá vált ciklusprogramból következő „Nagy Ugrás” közepén...

A költségvetés első olvasata

Január végi rendszeres házi feladat. Amolyan rutin is lehetne, de ma a csak rutinból vezető az árokba hajt a síkos úton. Éppen ezért nézzük sorba a legfontosabb paramétereket:
A tervezett kiadások végösszege 7,6 Mrd Ft. Ebből a település működtetése 4,6 Mrd Ft-ot tesz ki ez kereken 60%. Maga az arány kifejezetten kedvezőnek mondható első és még második ránézésre is. Bármilyen összehasonlításban 40%-nyi nem működésre, hanem fejlesztésre fordítható kiadás kifejezetten imponáló arány korábbi önmagunkhoz és környezetünkhöz képest.
DE, ez az arány nem fedheti el a tényt, a település működése, működtetése annak színvonalához képest továbbra is nagyon drága. Havi 30 ezer forintba kerül minden itt lakóra vetítve az, hogy működnek oktatási és szociális közintézményeink, van közvilágítás, buszközlekedés, közigazgatás. Figyelmeztető jel, hogy állami költségvetési támogatásból, ha az adóerőképesség miatti elvonással nem is számolunk, akkor ennek 20%-a származik. Ez persze utal arra is, hogy az állami támogatás önmagában sehol sem elegendő, de az, hogy a város működéséhez minden ötödik forint eredhetne csak központi költségvetési visszaosztásból, kifejezetten kirívó, kérdésesen fenntartható arány.
A fejlesztési kiadások 67 tételből állnak jelenleg és 3 Mrd Ft-ot tesznek ki. Ennek 15%-ára már szerződés is van, de többségénél csak önkormányzati határozatok állnak mögötte. Ezeket az önkormányzat hozta és változtathatja is meg, ha szükség úgy kívánja. Most lehet, hogy így kívánja, mert az oktatási közintézményeink kapacitás problémáinak (alsóhangon hiányzik úgy 10 óvodai, 6 bölcsődei csoport, 2010-re legalább 8 iskolai osztályterem) megoldását a „Nagy Ugrás” döntő részben nem önkormányzati forrásból kívánja orvosolni és ezek ki nem zárható sikertelensége esetén az egész program elemi újragondolását teszi parancsolóan szükségessé.
A „költségvetés” elnevezés súlyosan megtévesztő! Hiszen nem csak költségeinket kell tervezni, hanem (erő)forrásainkat is. Nézzük meg, hogy ezek közül mi tekinthető biztosnak, mi bizonytalannak.
Nos, a tervek szerint megtermelünk 4,6 Mrd Ft saját bevételt, azaz saját magunk teljes egészében finanszírozzuk működési kiadásainkat. Ez valami egészen kivételes helyzet, 30 ezer forintot lakosonként és havonta. A türelmes papíron és számítógép képernyőn igaz is ez.

De mi van a valóságban? Valljuk be: nem tudjuk.

Nemhogy pontosan, hanem kielégítő pontossággal sem. Ennek a bevételi tervnek a több mint háromnegyede iparűzési adó. Ehhez pedig nem űzni, hanem vonzani kell az ipart és minél előbb Törökbálint falain belül tudni a Pannon GSM-et.

Törökbálint vezetése mostanáig legjobb tudomásom szerint elmulasztotta azt, amit sokkal nagyobb önkormányzatok is természetszerűen megtettek, rákérdeztek a legfontosabb 30-50 adófizetőre kideríteni: mire is számíthatunk tőlük, velük az idén. És ez az a bizonytalanság, ami az első olvasat kidolgozásába fektetett munkát megkérdőjelezi, annulálja. Így ez továbbra sem több mint egy nulladik olvasat, amely bevételeinek számszaki megalapozása az adott, soha nem látott világ- és utoljára a 90-es évek elején tapasztalt magyarországi gazdasági válságos viszonyok között nagyon kétséges.
De nézzük tovább a várt/remélt bevételeket: az Égett-völgyi ingatlan eladásokból számít a tervezett további 1 Mrd Ft-tal. Hmm… Ez nem lehetetlen, de nagyon szerencsésnek gondolhatjuk magunkat, ha 2009-ben ezt sikerül elérnünk.
Állami forrásból remélünk úgy 1 Mrd Ft-ot (ebben már a pályázatokon elnyert pénzek is benne vannak), ez nagy valószínűséggel kalkulálható, tervezhető. Banki hitelből jutunk a maradék 1 Mrd Ft-hoz. Ennek ára kérdéses lehet, de ezzel együtt ez sem reménytelen (ennél nagyobb éves hitelfelvétel esetében viszont már messze nem lenne egyértelmű a helyzet, így az esetlegesen kieső más források pótolhatósága kétes). Más szavakkal: a fejlesztési költségvetés egyharmada forráshiányos, a teljes költségvetési deficit 13%, a tervezett kiadások minden hetedik- nyolcadik forintjára a tervben nincs bevételi fedezet a hitelen túl más forrásból.
S ez az optimális eset.
A valóságban a pozíció ennél akár –félve írom le-, de akár 1,5 (-2) Mrd Ft-tal rosszabb lehet. Brrr... Ez nem jelent mást, minthogy tervezett kiadásainkból akár ekkora összeg maradhatna fedezetlen, mert egyáltalán nem biztos, hogy mindez hitellel pótolható. Mindez nem jelent, jelenthet mást, minthogy kiadásainkat egyértelműen sorrendbe kell állítani, korábbi éveknél sokkal nagyobb fejlesztési, működési, sőt szociális tartalékokat kell képezni arra a kettős célra: ha bevételeinkben szenvedünk hiányt vagy, ha a mások által, alapvetően költségvetésünkön kívül megvalósítani tervezett beruházásaink esetében válik kétségessé a célba érés. S ez nem csupán a fejlesztési, hanem a működési kiadásokat is érinthet.

Vész és madár

Tavaly ősszel egyesek szerint folyamatosan huhogtam. Mások szerint károgtam akkor, amikor a ciklusprogram kapcsán óvatos(abb) tervezésre intettem a várost vezető többséget. Természetesen magam sem gondoltam, de talán nem is gondolhattam azt, hogy 4-5 hónap alatt feje tetejére áll a világ(gazdaság). De meggyőződésem volt, hogy Törökbálint kocsiját (ha úgy tetszik szekerét) csak megfelelő sebességgel haladva lehet biztonságosan úton tartani. Az árkokat Nagy Ugrásokkal meg lehet próbálni átugrani, de beléjük is lehet esni. S ennek- a mostani januárban tapasztalt - jeges úton a korábban valaha elképzeltnél sokkal nagyobb az esélye.
És persze nem ok, nem lehet ürügy a helyben maradásra. Ezzel együtt nagyon kétséges, hogy az eredetileg tervezett padlógáz helyett jelenleg a város vezetése kellően visszavette-e már a gázpedált. Érezhető már a változás: ez a költségvetési tervezet öt hónappal ezelőtt kisebb korrekciókkal alapvetően elfogadható lett volna (azzal, hogy a felhalmozási kiadásoknál az ár/érték arányra sokkal jobban kell ügyelni). Napjainkban ez azonban már nem kellően óvatos, s éppen ezért jelentős átdolgozásra szorul.

Én szeretném legjobban, ha egy év múlva azt mondhatnák: csak huhogott ez a cserepes fickó.