PétR:

A vesztes dícsérete

Szeretném előrebocsátani, hogy nem igazán vagyok híve az amerikai republikánus-konzervatívoknak, mi több, Barack Obamának, a demokratáknak, szurkoltam az amerikai elnökválasztási küzdelemben. Örülök annak, hogy őt választották. Most azonban szokatlan és rendhagyó módon nem ő róla akarok laudációt mondani, – lehet, hogy ezzel mi vagyunk az egyetlen médium a világon? – nem, hanem a legyőzött, de nagyszerű és lovagias republikánus ellenfele előtt szeretnék fejet hajtani.

John Sidney McCain, 1936-ban született. Apja is, nagyapja is a US Navy admirálisa.
Az ifjú McCain a Haditengerészet Akadémiáján végezte tanulmányait. 1958 és 1960 között pilótakiképzést kapott, majd repülőgép-anyahajó bázisú támadó repülőgépeken lett pilóta.
Részt vett a vietnami háborúban, éppenhogy megúszta a Forrestal anyahajón támadt tüzet. Már túl volt 23 vietnami bevetésen, amikor 1967 októberében 25-én Hanoi felett egy rakéta eltalálta repülőgépének szárnyát. Katapultálás közben eltörött jobb lába és mindkét karja, ejtőernyőjével pedig egy tóba esett.
1967 végén a francia televízió riportot készíthetett vele a hanoi kórházban, McCain a felvételen elmondja, hogy a vietnamiak kimentették a tóból és válságos állapotban szállították kórházba. Hozzátette, hogy fogva tartói jól bánnak vele, és az étel, amit kap, ”ár nem párizsi színvonalú, ehető.”
Felépülése után fogolytáborba került, ahol rendszeresen verték, de amikor őrzői tudomást szereztek róla, hogy apját előléptették a csendes-óceáni flotta parancsnokává, az ellenségnek tett gesztusként felajánlották, hogy hazamehet. McCain ezt visszautasította, közölte, hogy addig, amíg a többi, nála korábban fogságba esett katonát szabadon nem bocsátják, nem akarja otthagyni bajtársait a Hanoi Hilton néven ismert hírhedt börtönben. További négy évet töltött fogságban, és emlékei szerint ez idő alatt is rendszeresen verték, bár apja miatt arra azért ügyeltek, hogy durva sebeket ne ejtsenek rajta. Túlélt öt és fél évet hadifogságban, 1973 márciusában, két hónappal a párizsi béke-megállapodás után tért vissza az Államokba.
A háború után hadnagyból kapitánnyá léptették elő, majd a National War College-on szerzett diplomát. Katonai pályája során 17 kitüntetést kapott, többek között az Ezüst és a Bronz csillagot. A politikával, a Haditengerészet szenátusi összekötőjeként került kapcsolatba.
Lassan 72 éves leszek, - mondta egyik 2008-as beszédében - de a korom miatt nem kell aggódni, jó egészségnek. Katonai végzettségem van, életem nagy részét is a seregben töltöttem. 1981-es leszerelésem után apósom cégénél dolgoztam PR-területen. 1982-ben már be is kerültem a képviselőházba, majd 1986-ban megválasztottak szenátornak, és azóta is hazám érdekében munkálkodom. Boldog házasságban élek feleségemmel, Cindyvel, van hét gyermekem és négy unokám.
És most jön az a józan gondolkodású és normális mentalitású ember számára nagyon tiszteletreméltó politikai hozzáállás, amiért fontosnak éreztem, hogy most ne a győztest, hanem a nemes vesztest méltassuk írásunkban.

2008. nov. 4-e helyi idő szerint este tíz óra körül az elnökválasztás finisében magyar John McCain Phoenixből gratulált Obamának a győzelemhez, majd lelkes hívei előtt tartott beszédében elismerte, hogy vesztett.
„Hosszú út végére értünk. Olyan keményen harcoltunk, amennyire tudtunk. Természetes a kiábrándultság érzése, de a kudarc az enyém, nem a tiétek” A mai napig pályáztam a legmagasabb posztra szeretett országomban, melyet ember elérhet, és a mai naptól tovább szolgálok legjobb lehetőségeim szerint” - mondta a republikánus elnökjelölt méltósággal teli beszédében.
Bejelentette, hogy telefonon gratulált az első afroamerikai elnöknek. Az amerikai emberek véleményt mondtak, és ez egy világos vélemény volt. McCain azt is kérte támogatóitól: ne csak gratuláljanak Obamának, de segítsék is őt.
Beszédében Obama napokban elhunyt nagymamájára is kitért, aki: most nagyon büszke lenne unokájára, Barack Obamára. Hívei közül sokan fujjolással reagáltak.
Azt kérte, hogy „minden amerikai, aki eddig engem támogatott, csatlakozzon és gratuláljon velem együtt Obamának. ...Nehéz idők jönnek, segítsetek újra egyesíteni ezt az országot, emelkedjünk felül ellentéteinken, hogy leküzdjük a várható nehézségeket. …Isten segedelmét kérem az embernek, aki eddig az ellenfelem volt, most pedig az elnököm (!) lesz. Mindent megteszek, ami hatalmamban áll, annak érdekében, hogy segítsem őt, hogy leküzdjük azokat a hatalmas kihívásokat, melyek előtt az ország áll”
Tehát nem rikácsolta ország világ előtt, hogy loptatok, csaltatok, hazudtatok, stb.. Így is lehet veszteni, azaz csak így lehet emelt fővel veszteni.
George W. Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke is felhívta utódját, és gratulált. Maga és felesége, Laura Bush nevében köszöntötte Obamát és nejét.
Ígéretet tett, hogy zökkenőmentes lesz a hatalomátadás, és meghívta őket, hogy látogassanak el a Fehér Házba és azt mondta az Egyesült Államok újonnan megválasztott és első színes bőrű elnökének: „Az élet egyik nagy utazására indul most. Gratulálok - és érezze jól magát, jó mulatást!”
Persze akadnak, nem is kevesen - neveletlen és otromba politikai bugrisok: Silvio Berlusconi. Az oroszországi látogatáson tartózkodó olasz miniszterelnök szerint Obama fiatal, jóképű és napbarnított.
Az olasz ellenzék felháborodottan reagált a megjegyzésre, és bocsánatkérésre szólította fel a kormányfőt. „Államférfi nem engedhet meg magának ilyen tiszteletlenséget efféle kabarétréfákkal” - bírálta a miniszterelnököt Veltroni, a Demokrata Párt elnöke. „Berlusconi otromba és szerencsétlen megjegyzéseivel lejáratja Olaszországot a nemzetközi színtéren. Miniszterelnök ilyen mélyre még soha nem süllyedt” - fogalmazott Massimo Donadi, ellenzéki pártvezető. A bírálatokra reagálva, Berlusconi azt állította, hogy a megjegyzést bóknak szánta, és kijelentette: az olasz ellenzéknek nincs humorérzéke.
Kérem az olvasót, hogy a leírtakon tessék alaposan elgondolkodni. Nem segítek.