Tóth Emese:

„Ne falakat építsünk!”

Nem könnyű interjúalany Kelle Antal, mint ahogy azt is egyre nehezebb definiálni, mi is az, amit létrehoz. Látom a szemén beszélgetés közben, hogy gondolatai sokkal előbbre járnak, belekezd a mondatba, abbahagyja, mert úgy érzi, egy másikkal jobban megmagyarázhatná nem mindennapi intellektuális világát.


Válogassunk hát Kelle Antal életpályájából, nemzetközi művészeti tevékenységéből és mindennapi benyomásaiból, hiszen személye nem ismeretlen Olvasóink előtt.
A már gyermekkorában művészi ambíciókat dédelgető fiú szeretett apja, Kelle Sándor kedvéért sokkal reálisabb jövő felé indul. Gépészmérnöknek tanul, de közben a saját alkotói fantáziáját is táplálja, ezért vendéghallgatóként párhuzamosan látogatja az építészeti szakot a Műegyetemen, és formatervezést tanul az Iparművészeti Főiskolán.
Nem hallgathatom el a szerető társnak, feleségének, Majercsik Krisztinának a nevét sem, aki munkatársa, három felnőtt gyermekük édesanyja, és művészi törekvéseiben mindenkor megértő partnere. Ez utóbbi első állomása számukra a játékok felfedezése, ami egy aprócska, régi játékokat bemutató kiállítóteremben realizálódik a Teréz körúton. A homo ludens kezdetektől jelen van a házaspár karakterében. Kelle Antal a játszás tanulmányozásánál, a régi játékok gyűjtésénél tovább lép, és olyan játékokat konstruál, amelyek sorra nemzetközi elismerésben részesülnek. Ezek közül a Kreabau azonnal tarol. 2001-ben német, 2002-ben magyar formatervezői díjat kap (tipikus magyar sors, külhonban előbb elismerik), majd 2003-ban idehaza az év játéka lesz.
A Kreabau egy fa építőjáték, mely 12 kockából, 1 hengerből és 1 gömbből áll, azazhogy nem egészen, mert itt jön a Kelle féle csavar, a másképp gondolkodás. A szabályos térbeli idomokból kimetsz egy darabot, és az így kapott szabálytalanság adja a lehetőségét annak, hogy az idomokból szokatlan térbeli kapcsolatokat, elágazásokat, görbe és mégis stabil tornyokat hozzunk létre. (Kelle Antinak bizonyára nem okozott gondot az ábrázoló geometria, mint nekem, hajdanán!) Az elemek összeállításában nincsenek előírt szabályok, ezért a tervező számít a játékos aktív részvételére. És hála istennek, itt nincs versenyhelyzet, mint lassan minden egyéb terén az életnek. Amit Kelle létrehoz, az a tudomány, a művészet és a játék együttes jelenlétének eredője, interakcióban a nézőpontját a mozgása által változtató szemlélővel.

Az ARTFORMER megnevezést használó alkotó létrehozza a kiinduló ötletet, a meditáció tárgyát, de nem zárja le, nyitva hagyja az alkotást, kínálva magát a játékos elméknek: folytasd!
Mostani beszélgetésünkből tudtam meg, hogyan sikerült Antinak 2005 januárjában egy önálló kiállítás megrendezésére nyilvánosságot kapni az Iparművészeti Múzeumban. Miután művei nehezen sorolhatóak be a képzőművészet, vagy az építészet, akár az ipari formatervezés kereteibe, felkereste promóciós anyagaival az Iparművészeti Múzeum igazgatóját. Szerencsére a múzeum vezetőnek jó szeme volt, és megbízta egy önálló kiállítás létrehozásával. Az erről beszámoló egykori cikkem így fejeződik be: „És ha minden jól alakul, Kelle Anti egyedülálló műalkotása és játéka az Inga-hinta, amely egyben napóraként is funkcionál, még ebben az évben kipróbálható lesz a Szérűskertben.” Hát nem ment minden jól! Hiába volt a kivitelezésre testületi határozat, a megvalósításhoz pénz, a testületnek mégsem kellett az ingyenesen felajánlott kuriózum. Pedig még az engedélyeztetési, makett készíttetési költségeket is az alkotó fizette ki. Lett helyette politúrozott Wass Albert szobor az MMMH-ban. Ez ma nálunk a színvonal. Nem kellett egy olyan alkotó művész ajándéka a városnak, akinek műveit azóta több helyen megismerték a világban. Egy kiállítása napjainkban is látható a Bauhaus művészeti irányzat fellegvárában, a németországi Desssauban. Kelle Antal a két világhírű művésztanár, Vaszilij Kandinszkij és Paul Klee egykori műteremházának 8 termében állította ki az elmúlt évek alkotásait.
Született megkérdőjelező és újraértelmező, mondják róla: tárgyai nemcsak példákkal szemléltetik, hanem absztrakciókkal sejtetik, hogy a világ lényegesen sokszínűbb és gazdagabb, mint ahogyan azt a mindennapokban megéljük. A kiállítással, amit a nagy sikerre való tekintettel december 17-ig meghosszabbítottak, Kelle a valaha itt tanító magyarok, Moholy-Nagy és Breuer munkássága előtt is tiszteleg.
Kelle Antal következetesen járja a saját útját, de alkotói közösségekben is jól érzi magát. Tagja a törökbálinti Első Kör-nek, a RegioArt-nak, valamennyi kiállításukon jelen van. Szívesen tesz eleget külföldi meghívásoknak, utóbbi időkben az Észt Művészeti Egyetem Szobrászati Szakán vendégtanárként vagy Torinóban a „Világ Desing Fővárosában” rendezett workshop tutoraként.
Kelle Antal következetesen járja a saját útját, de alkotói közösségekben is jól érzi magát. Tagja a törökbálinti Első Kör-nek, a RegioArt-nak, valamennyi kiállításukon jelen van. Szívesen tesz eleget külföldi meghívásoknak, utóbbi időkben az Észt Művészeti Egyetem Szobrászati Szakán vendégtanárként vagy Torinóban a „Világ Desing Fővárosában” rendezett workshop tutoraként.
És most jöjjön napjaink eseménye, egy érdekes nemzetközi kapcsolat, amelyre már a cím is: „Ne falakat építsünk!” utal!

2008-ban Kelle Antal elnyeri a Charles Eames másfél éves ösztöndíjat, melyet az indiai National Institute of Design (NID) hirdetett meg. Ennek keretében a törökbálinti alkotó a játék-művészet-tudomány határterületeiről tart előadásokat és műhelyfoglalkozást az NID három campusán, Ahmedabadban, Gandhinagarban és Bangaloreban. Csak úgy vállalta el a meghívást, ha 2-3 hetenként hazautazhat, hiszen itthon sem állhat meg az élet. Egy ilyen „oktatási szünetben”, a Falumúzeumban megrendezett, talán utolsó (?) kiállítás megnyitóján futottunk össze. Anti indiai kurtában (ez egy lenge ing, ami a viselője térdéig ér) igazán egzotikus látványt nyújtott, csak a fez hiányzott a fejéről. Nem vitás, Indiát neki találták ki, hiszen az ott élők filozofikus türelme, és a többség vegetáriánus étkezési szokásai nagyon kedvére lehetnek, lévén családjával együtt - alapvetően állatbarát szemlélete miatt - nem fogyaszt az állat életének kioltásával járó készítményt.

India hatalmas ország, közel 1,2 Mrd a lakossága, 28 állama van, amelyben csak a hivatalos nyelvek száma 16, szerencsére ezeken kívül sokan ismerik az angolt is. Az artformer Antit az egyetemek „kézről kézre adják”. Oktatóként az adott egyetem campusában lakik egy VIP apartmanban, ahol, ha kéri, még vizet is melegít neki az őt kiszolgáló fiú, mert amúgy nincs meleg víz, ahogyan fűtés se. Tekintettel a 10 és 40 C fok közötti hőmérsékleti értékekre, 10 fok körül ez a körülmény az európaiaknak nem nagy öröm, szerencsére Antit alkalomadtán hősugárzóval is kisegítik. Másod diploma megszerzéséhez okítja hallgatóinak a művészeti szemléletű formatervezést, melynek tematikájához vagy ad a tanszék támpontot, vagy azt mondják neki, „csinálj már velük valamit”.  De hívják a szobrászokhoz és az építészekhez is.

Ezek igazából kisebb tanulókörök (workshop), és a hallgatóknak Anti elvárása szerint a kurzus végére valami önálló eredményt kell felmutatni. Az első órán általában ad egy feladatot, amelynek végrehajtásából felméri a hallgatók ismereteit, képességeit, és utána indul a közös munka. Az ötleteket formába is öntik, tehát lemodellezik az elképzelt alkotást. A munka reggel úgy 10 körül indul, és este hatig tart, de Antit nem zavarja, ha még az este is ott éri őket, hiszen általában úgyis benn marad, dolgozik a saját tervein, gyakran még a hétvégeken is. Élményeit hallva olyan neki mostani India, mintha időben visszament volna a saját ifjúságába, mivel az indiaiak sok szempontból valahol ott tartanak, ahol mi a 60-as, 70-es években. Nincs könyöklés, türelmetlen tülekedés. Tudják, ez csak a mostani életük, nem a világ vége. Ha valami nem úgy megy, ahogy szeretnék, az csak egy rossz nap, semmi több. Haláluk után egy új élőlényben újra születnek úgyis, nincs hová sietni - hiszi a többség. Nagyon tisztelik a természetet, benne az állatokat és növényeket. Az állatokat nem bántják, hiszen az egy újra született ember lehet. Ha például valaki kivág Keralában egy kókuszpálmát, azt az emberek kiközösíti. Az ablakot viszont nem tanácsos nyitva hagyni, mert bekíváncsiskodnak a szobába a városokban is mindenfelé megtalálható szabadon kószáló majmok. A gekkók azért csak bejutnak valahogy a lakásba, de az nem baj, mert megeszik a moszkitókat.
Más dimenziókat kell elképzelni Indiában. Bombey például 125 km hosszúságú város. A települések szerkezete érdekesen alakult, sűrűsödésekkel és ritkulásokkal, azaz a lakott helyek lakatlan területekkel váltakoznak, a szegényes viskók sikátorait hirtelen egy-egy bekerített pazar palota látványa váltja fel. A főutcák nagyon szélesek, középen egy aszfalt sávval, kétoldalt meg a puszta föld, amelyen bárki elvégezheti kisebb-nagyobb emberi szükségleteit. Tájékozódás tekintetében a háromkerekű motoriksa sofőrjére sem lehet bizton hagyatkozni, mert a legtöbbje bizonyos részeit a városnak egyáltalán nem ismeri. Ha a sofőr egy számára ismeretlen környékre jut, utasát gond nélkül átpasszolja egy ottani kollégának.
Az egyetemi oktató kollégák révén eljutott azok otthonaiba is. A középosztály lakása meglehetősen szerény, 50-60 nm-es alapterületű. Van egy nagy közös tér, egy hálószoba, konyha, és a fürdőszoba. Ez utóbbit ne az európai sztenderd szerint képzeljük el, tus gyanánt többnyire egy slagszerű gumicsövet találunk. De a szerényebb nívón élőknek többnyire csak egyetlen szobája van, jól-rosszul befedve, és konyha gyanánt az utca felé kinyúló, fedett arasznyi szabad tér kínálkozik, (ahol szárított teveürülékkel tüzelnek). 300-400 milliónak még egy fészere sincs, de szerencsére (az északi magashegyek környékét kivéve) itt ismeretlenek a téli fagyok.
Fertőzésekre hajlamos európai voltára hivatkozva Anti mindig magával viszi vendégségbe is rozsdamentes edénykéjét, és sűrűn elnézést kérve a kínált ételt még vagy 10 percig főzi fogyasztás előtt. Elképzelhetjük a vizek állapotát, beleértve a szent Gangesz folyóét is egy olyan országban, ahol mindenki szabadon végezheti a dolgát, ha éppen rájön.
Élményeiről, a kinti művészeti életről nem csak barátainak, hanem legutóbb november elején egy székesfehérvári konferencián tartott előadást, ablakot keresve épített falainkban.
A néha nehezen szokható körülmények ellenére érteni vélem, miért szereti Anti Indiát, ahol egyszerre van jelen az elmaradottság, és a világ haladóbb civilizációival való lépéstartás igénye. India tanul, mára már az informatikában is jelentős mennyiségű, minőségű szakember állományt képeztek ki. Kérdés, vajon meg tudják-e őrizni a globalizáció mohó szorításában mélyebb és sokkal elfogadóbb életfelfogásukat?

Félek, hamarosan erre is kapunk választ.