Sziráki András:

Intézeti kilátás

Jó, hogy lassanként vége ennek az évnek.
Ha valaki tavaly decemberben azt mondja, hogy a törökbálinti önkormányzat nem is olyan soká egy Törökbálinttal foglalkozó kutatóintézetet akar majd felállítani, alighanem legyintek, és azt javasolom a jövőbelátónak, hogy vizsgáltassa ki magát, különben neki lesz szüksége egy csöndes intézetre, az elméleti kutatások otthonánál is nyugalmasabbra.
Három hónapja viszont nem lettem volna ennyire kategorikus. Lassanként hozzászokhatunk ahhoz, hogy a helyi vezetés nem ismer lehetetlent, bár a törökbálintológia tudományágának feltalálása még ekkor is inkább sci-fi-nek tűnt. Ma azonban ez a terv már valóság. Amint arról lapunkban részletesen is olvashatnak, megszületett a képviselő-testületnek szánt előterjesztés: három főállású munkatárssal, élen egy történész-önkormányzati képviselővel (naná!) indulna a kőkemény Törökbálint-kutatás… Ám, erre már a település új jegyzője is azt mondta, hogy az ilyenfajta intézetalapítás kissé szokatlan, elébb kikérné a közigazgatási hivatal állásfoglalását.
Jövőre, meglehet, űrhajót építünk, de minimum kineveznek valakit ennek a munkának a koordinálására, a testületi többség soraiból, tisztes javadalmazással. A személyes ambíciók ugyanis olyan mértékben szorítják háttérbe a józan észt, és a szerzési vágy olyan erős, hogy semmi sem elképzelhetetlen.
Hogy a közéleli kultúra elemi normái a szemétdombra hajíthatók, az az emlékezetes tenyérlenyomásnál vált világossá. Hivatalban lévő települési vezetők tizenvalahányad magukkal kivonultak azzal, hogy ők már oly sokat tettek szeretett falujukért-városukért, amiért feltétlenül kijár nekik a köztéri elismerés és ezt bízvást adományozzák saját maguknak. Hozzátették, hogy a szerintük velük egyenrangú kiválók követhetik őket tenyérnyomásban, róluk majd évente szavaznak. Mindezt elnevezték Törökbálinti mementónak!
Szelíden megkérdezném: vajon hány helyen van ilyen az országban? Tud valaki hasonlóról? Nem kutatóintézetről, „mementóról”?!
Mindez persze nem véletlen. A megalomániát az hizlalja, hogy az ember pótolhatatlannak tudja magát. Az itteni furcsaságoknak az az alapja, hogy az idén januárban a hagyományos törökbálinti elit és a kissé fésületlenebb pártjobboldal egymásra talált, majd a Fidesz színeiben nagyarányú választási győzelmet aratott. A korábbi polgármesterből rövidesen államtitkár lett, távozásával a baloldal szétesett, és ma leginkább kisebb törmelékkupacokként van jelen a helyi közéletben.
A választási győzelmet követően Törökbálinton is elindult az egészpályás letámadás, illetve annak az itteni sajátosságokkal súlyosbított változata. Ebben voltak a szokásos forgatókönyv alapján megjósolható lépések. Ilyen például az, hogy az önkormányzati bizottságok elnöki tisztségei a győztesek kezébe kerülnek. Ám az már inkább a történések itteni bukéja, hogy akinek a testületi többség soraiból nem jutott bizottsági vezető tisztség – és ennek következtében a megemelt tiszteletdíj –, abból gyorsan ún. tanácsnokot, vagyis az adott területért felelős, külön díjazott vezetőt csináltak.
Törökbálinton ma a fideszes pártlogó tartós sikert ígér. Az országos politikai erőviszonyok, valamint a baloldal helyi széthullása miatt a testületi többség leválthatatlannak gondolja magát. Nagyjából rajtuk múlik, hogy mely téren mennyit engednek meg maguknak - ez olvasható ki az idei ténykedésükből.
Volt ebben a párthűséget és az elvi szilárdságot kimutató iskolagyakorlat, mint például Wass Albert szobrának elhelyezése az újonnan épült művelődési házban. 

Ez a divatos gesztus azért volt összességében mégis szerencsétlen, mert korábban Törökbálintot nem jellemezte az ideológia jelképek betelepítése, a település vezetése az itteni hagyományok ápolására és nem pártkánonnak való megfelelésre koncentrált, és kár volt ezt feladni. A büntetés gyorsan jött, hiszen szinte karikatúrába illő az a túlteljesítés, aminek köszönhetően díszpolgári címet adományoztak az enyhén szólva vitatott Szász Jenőnek, aki ráadásul a testületi többség buzgalmát annyira sem méltatta, hogy az elismerést átvegye…
Az új politikai iskola szellemét tükrözi a Kerthelység című kiadvány. Ez kiállításában profi, tartalmában rózsaszínű, a képviselő-testületi többség szócsöve. Minden házba ingyenesen eljuttatják. A lényegi gondolat mögötte az, hogy „az eredményeket sulykolni kell a népnek, ellenérvekkel, kérdésekkel, konfliktusokkal nem szabad törődni!” Törökbálinton azonban mindeddig a nyers politikai marketing, megdolgozás és agymosás nem volt képes kilúgozni a demokratikus véleménycserére épülő közéleti kultúrát. Reméljük, hogy ez utóbbit sikerül megőrizni (magunk igyekszünk tenni is érte).
Ugyancsak hosszabb távú problémát vet fel a ráczugi 200 hektáros terület ügyének kezelése.
A történetek háttere ma sem ismert, az viszont bizonyos, hogy a képviselő-testület azt sem tudta, hogy mekkora területről dönt, mégis szándéknyilatkozatot fogadott el - az utóbb kiderült – közel két négyzetkilométernyi zöld beépítésének lehetővé tételéről. Ez viszont nem intézet és nem mementó, vagyis nem vicc. A zöldkörnyezet kipusztítását ugyanis nem lehet meg nem történtté tenni, és ha a képviselő-testület ismét a nagyvonalú területfelélésre alapozva szeretné a bevételeket bővíteni, ennek a jelenleginél is nagyobb zsúfoltság és a sivár tájkép lesz a következménye.
A város belső részében is hozott újdonságot ez az év: a képviselő-testület előbb változtatási tilalmat rendelt el a Köztársaság téri ABC területére, hogy ott ne épülhessen 24 x 40 négyzetméteres garzon. Majd az önkormányzat megvette a telket és most már nem akadályozná a beruházót a 40 négyzetméteres garzonokat befogadó – bár 77 cm-rel alacsonyabb - 2 illetve 3 emeletes ház megépítésében, s mivel a telek már önkormányzati, ezért maga is kapna hat lakást. Ez a polgármester szerint eredmény, a környékbeliek szerint viszont maga a probléma. A kérdés most azon fordul meg, hogy sikerül-e a beruházó kedvét elvenni az építkezéstől, vagy találnak-e neki valamilyen csereterületet.
A jobboldali többségű önkormányzatok az utóbbi időben szívesen bocsátanak ki kötvényeket, amivel biztosítják, hogy ne csak az államnak, de nekik is jelentős adósságaik legyen. E téren Törökbálint sem akar lemaradni. Akad építenivaló is, például egy sportcsarnok, amire korábban már rendelkezésre állt az állami támogatás, csak ez akkor nem kellett, mert Keller László polgármestersége alatt a testületi többség nem az építésre helyezte a hangsúlyt. Most viszont ezt tenné, ezért – a hitelválság időszakában – kötvényből vagy hitelből mindjárt három milliárdot vállal be. Nos, kétségkívül tudunk élni, ma még.
Holnap? Meglátjuk. A jövőbeli kilátások között ugye először is szerepel egy intézet. Igaz, mintha az idén is egy intézet ablakából fürkésztük volna az eget.