SzA:

Négy rossz meccs és bedől?

Várható volt, hogy ez az év nehéz lesz, hiszen a TTC az elmúlt öt szezonban szinte mindent elért, amit egy amatőr csapat elérhet. A bajnoki érmekkel és kupabravúrokkal szegélyezett úton az elvárásokat messze, a működési feltételekből következő reális célokat pedig lényegesen meghaladva teljesítettek. A visszaesés tehát előre látható volt, arra azonban senki sem számított, ami bő két hónap múltán bekövetkezett: a tavaly második TTC 11 forduló után mindössze 9 ponttal, hátulról a negyedik helyen állt az NB III. Duna csoportjában, ráadásul a csapattal számos téren rekordteljesítményt elért edző, Varga László egy négymeccses vereségsorozat után bedobta a törölközőt.
A történtek a csapat belső életét jól ismerők szerint túlmutatnak az elmúlt hetek eredménytelenségén. A Velence (2:4), a Soroksár (0:1), a Szigetszentmiklós (1:3) és Mór (0:4), ha úgy nézzük négy csapat a 11. forduló utáni táblázat első öt helyezettje közül. Más kérdés, hogy az elmúlt öt évben az Alsóerdősor utca környékén mindenki hozzászokott ahhoz, hogy ha sorozatról van szó, akkor az csak győzelmi lehet. A sikertelenség miatti ideges légkör azonban állítólag attól várt az edző számára vállalhatatlanná, hogy eszköztelennek érezte magát. A klub tartozott a játékosoknak, néhány kulcsjátékos nem járt edzésre, már-már azt fontolgatta, hogy a mérkőzésre sem utazik el, a vezetés pedig a helyzet kezelése helyett azt a megoldást választotta, hogy alig kommunikált a csapattal… - mondják többen is.
Mindez azért meglepő, mert az edző a lapunkban néhány hónapja megjelent interjúban még a következőket mondta: „A srácok azért járnak le egy héten háromszor-négyszer, a felkészülési időszakban van, amikor ötször is, hogy minél jobban teljesítsenek. Szeretnek focizni, szeretik ezt a közösséget, szeretnek idejárni. Ezt minden évben elmondjuk, de nálunk az igazolások is úgy történnek, hogy nem kizárólag a futballtudás számít, hanem olyan embereket hívunk ide, akik beleilleszkednek ebbe a közösségbe. … Az is fontos, hogy a feltételek adottak, nem egyik napról a másikra él a csapat, tudjuk, hogy mennyi pénz van, és arra lehet tervezni.”
A helyzet azonban állítólag már ekkor sem volt ennyire rózsás, az edző szavai inkább a csapatépítés szándékát és fontosságát, mintsem a hétköznapi valóságot tükrözték. Az elmúlt években ugyanis időnként a TTC-t is utolérte a túlságosan sikeres „kiscsapatok” sorsa, vagyis a sorozatos győzelmek kisöpörték a kasszát. A futballpályán kivívott erőn felüli eredmények pedig a vezetést legalább ilyen mértékben kényszerítik erőn felüli teljesítményre, amelyet mindeddig, ugyan kisebb csúszásokkal, de sikerült felmutatnia.

A késésekből valószínűleg már korábban is problémát jelenthettek volna, ha a csapat végül nem zár újra és újra rendkívül eredményes évet, amely az esetleges anyagi gondokat is más színbe helyezte. Az elmúlt hónapokban viszont nem a sikernek, hanem a sikertelenségnek kellett gazdát találni és ekkor már alighanem egyre gyakrabban vetődtek fel a financiális kérdések, amelyeknek a vezetés az „eddig is megoldottunk mindent, ezután is meg fogjuk oldani” egykedvűségével fordított hátat.
Hogy ezt jól tette, az Varga László távozása után semmiképpen se mondható. Ő ugyanis nemcsak az eredményeivel, de a mentalitásával is kivételes színvonalat képviselt a megyei, illetve a harmadosztályú futballban és ez esetben az egyik nem független a másiktól. Jó lett volna őt minél tovább a rendszerben tartani. A halkszavúsága ellenére is határozott, egykori élvonalbeli futballista edzőként a munkában és a türelmes építésben bízott. Jó érzékkel évről-évre képes volt újat hozzátenni a korábbi produktumhoz, amíg gyakorlatilag mindent kihozott belőle. Bár más módon is el tudtuk volna képzelni a leköszönését, neki alighanem szüksége is van új kihívásra. Nem bírta a vegetálást, ami érthető. Ám nagy kérdés, hogy mi lesz nélküle az ő szakmai vezetésével minőségi változáson átment helyi futballélettel.
A helyzet kulcsa az elmúlt évek sikereiben ugyancsak fontos szerepet játszó Fűrész János kezében van, aki a háttér biztosításáért elsősorban felelősséget vállalt. Mindez egy meglehetősen nehéz munka, nem tartozik a leghálásabbak közé. Nem szabad elfelejteni viszont, hogy az elmúlt években sikerült amatőr szinten nevet szerezni a törökbálinti focinak, ennek eredményeként egy osztállyal feljebb, immár a félprofik közé felkerülni. Mindez sok tekintetben jelent magasabb követelményt, többek között a minden fórumon imamalomszerűen hajtogatott, majd nyomban elfelejtett utánpótlás-nevelésben is. Vagyis az NB-s bajnokságban megkapaszkodás nem öncél, értsd: csak a felnőtt focira vonatkozó dolog, már amennyiben a szükséges alapokat a gyerekek képzésének fejlesztésében és ahhoz kapcsolódóan a sportlétesítmények színvonalasabbá tételében sikerül megteremteni. A TTC elmúlt öt éve sikertörténet, az ebben rejlő lehetőségeket kár lenne veszni hagyni. Ebben a történetben az elmúlt hetek gyenge szereplése jó esetben legfeljebb lábjegyzet. Az mindenesetre óriási csalódás lenne, ha az egész építmény négy rossz meccstől bedőlne, ha nem sikerülne az NB-s tagság megőrzéséhez szükséges korrekciókat minden szinten végrehajtani.