Sziráki András:

Innen hová, mester?

Beszélgetés Varga Lászlóval, az NB III. Duna csoportjában ezüstérmes TTC edzőjével

Gratulálok, amit lehetett, azt elértétek. Ezüstérem az NB III-ban, indulhattatok volna az NB II-ben. Adódik a kérdés: innen hová, mester?
Jó kérdés. Erre azt lehet válaszolni, hogy számunkra minden év egy új kihívás. A most befejezett szezonban volt egy szerencsésebb periódusunk, a második félévben közbejött több komoly, tartós sérülés és néhány eltiltás, de a végén maximálisan elégedettek lehetünk az elért eredménnyel. Idén a célunk ugyanaz, mint eddig: minél jobb helyezést akarunk elérni! 

Jól tudjuk, hogy az NB II. nincs benne a pakliban?
Nincs realitása. Sem a pályaviszonyok, sem az anyagi háttér nem olyan, ami NB II-es indulásra jogosítana.

Mi kellene ehhez?
Az NB II-nek mindenképpen alapfeltétele, hogy rendelkezni kellene két megfelelő pályával, amit a felnőtt csapat, illetve az utánpótlás használhat. Ez két füves, vagy az egy füves és egy műfüves pályát jelent, hogy a sportág vonzó legyen a fiatalok számára is, és erre a salak ma már nem alkalmas. Nagyon kevés gyerek focizik Törökbálinton és meggyőződésem, hogy ez a körülmények miatt van így. Itt a környéken, azt kell mondjam, egyre inkább alulmaradunk az utánpótlásban.

Nincs elég futballpálya?
Ha körülnézünk a szomszédban, Budaörsöt ugye nem kell mondanom, az ottani feltételek lényegesen jobbak, nagyon sok gyereket elvisznek Törökbálintról. Érden és Biatorbágyon már csinálják a műfüves pályát. Ahhoz, hogy a gyerekeket le lehessen csalni, vagy a szülők lehozzák őket focizni, megfelelő feltételeket kell biztosítani. Az NB II-ben ráadásul plusz két utánpótláscsapatot kellene indítani.

A működési költség is jelentősen megnövekedne…
Még egy amatőr alapon működő NB II-es csapat is évi 40-50 millió forint igényel.

Ez az idei költségvetésnek a háromszorosa…
Vagy négyszerese.

Tudva, hogy a bajnokságban nincs feljebb, mivel lehet a játékosokat motiválni?
A srácok azért járnak le egy héten háromszor-négyszer, a felkészülési időszakban akár ötször is, hogy minél jobban teljesítsenek. Szeretnek focizni, szeretik ezt a közösséget, szeretnek idejárni.  Ezt minden évben elmondjuk, de nálunk az igazolások is úgy történnek, hogy nem kizárólag a futballtudás számít, hanem olyan embereket hívunk ide, akik beleilleszkednek ebbe a közösségbe.

Gondolod, hogy ebben a közösségben van annyi erő, hogy a játékosok ismét kihozzák magukból és egymásból a legjobbat?
Persze, én mindenféleképpen bízom benne. Még azok a 30 év fölötti játékosok is, akik elvben már nem annyira szeretnek focizni, itt kihozzák magukból a maximumot. Ezt mutatta a most véget ért szezon is, amelyben a rutinosabb játékosok nagyon jól teljesítettek. Én egyébként nem nagyon szeretem azt a kifejezést, hogy valaki „levezet”, levezetni ugyanis a strandon kell.

Valóban érdekes, hogy itt az idősebb játékos nem a „tejfeles szájú” harmincegynéhány éveseket jelenti, hanem a negyven közelieket. Van, aki már be is töltötte.
Igen, üde színfolt például Hegedűs Jani, aki negyven éves. Szerencsés alkat, de olyan kvalitásokkal rendelkezik, hogy bármikor számításba lehet venni, akár több poszton is bevethető, nagyon nagy segítsége a csapatnak. Vagy itt van Csintalan Csabi, aki 38 éves, 16 gólt rúgott úgy, hogy a fél szezont sérülés miatt kihagyta (20 meccsen – szerk.). De hasonlóan jókat mondhatnék Horváth Ferire is, aki ugyancsak húzóember volt, és akkor még csak a törökbálintiakat említettem.

Az elmúlt évek alapján, ha valakire, rád nyugodtan lehet mondani, hogy eredményes vagy az edzői pályán. Szerinted miért?
Örülök, hogy így látod. Eredményes… Végül is igen, az. Szerintem az nagyon nagy erénye a csapatnak, hogy nem szeretek félévente 8-10 játékost cserélgetni, mint ahogy az egy-két csapatnál jellemző. Az is fontos, hogy a feltételek adottak, nem egyik napról a másikra él a csapat, tudjuk, hogy mennyi pénz van, és arra lehet tervezni. A másik fele meg az, hogy dolgozunk rendesen, és próbálunk olyan futballistákat idehozni, akik ezt a játékot játsszák. Próbálunk fiatalokat is beépíteni a csapatba, bár én úgy gondolom, hogy egy fiatalabb játékos szedje le a mezt az idősebbről, ha le tudja. Ha nem tudja, akkor játszik az idősebb.

Ha az előbb a lassan negyvenesek ambícióinál tartottunk, meg kell kérdeznem: nem jutott eszedbe, hogy edzőként a profiknál kipróbáld magad?
Ez egy nagyon összetett kérdés.

Nem kerestek?
Nem. Szigorú követelmények írják elő, hogy melyik osztályban, milyen végzettséggel lehetsz edző. Ebbe most nagyon nem akarok belemenni, de Magyarországon a profi edzőségben nem látok annyira nagy fantáziát. Persze nem tudjuk, hogy mit hoz az élet, meg akarom szerezni az ’A’ licencet, de igazából nincsenek nagyra törő terveim. Ma nálunk nem életbiztosítás olyan edzőnek lenni, aki ezt megélhetésként teszi.

Egy sikeres szezon után talán ünneprontásnak tűnik a kérdés, de mekkora tekintélye van ennek a jó NB III-as eredménynek, amikor első és második meccsét (Százhalombatta-TTC) százötven néző figyeli?
Ez arányában pontosan ugyanannyi, mint amikor egy-egy NB I-es meccsre ötszázan mennek ki. Mitől lenne NB III-ban Törökbálinton ezer ember, miközben egy igen jó futballt produkáló bajnokcsapatnál, az MTK-nál az átlag nézőszám mondjuk ezerkétszáz.

A hatvanas évek végén születettként mi még láttunk focit, lehetett magyar csapatnak komoly tétmeccsen szurkolni, de milyen élményeik lehetnek a huszonéves focistáknak?
Ez néha úgy jön elő, hogy az öltözőben az idősebbek persze néha nosztalgiáznak, ezt a fiatalok szeretik hallgatni, de már azok nevét sem ismerik, akik nekünk nagy játékosok voltak. Kardos Józsi?! Nem hallottak róla. Magyar példakép nincs. Nekünk még volt mondjuk Nyilasi vagy Törőcsik, ők viszont már Ronaldinhora néznek fel.

Nem tartasz egy hirtelen visszaeséstől?
Ettől igazán nem tartok. A futball ezen a szinten még egy játék. Ha az idén nem leszünk a dobogón, csak az első hatban, de hazai pályán szórakoztató meccseket játszunk megfelelő szinten, akkor elégedettnek kell lennünk. A körülményeink erre predesztinálnak minket.