Tóth Emese:

Portré meleg színekkel

Az önkormányzati intézmények (bölcsőde, óvoda, iskola) vezetőit meghatározott időre nevezik ki, ez általában öt-hat év, aztán a posztot ismét meg kell pályázni. Ritka alkalom, s ezért figyelemreméltó, ha egy pályázat a szakmai-, szülői-, és a nevelőtestületi szavazatok alapján 100%-os támogatást kap. Így lett a Csupaszív Kétnyelvű Óvodai vezetője ismét Karsainé Gasser Mária.

Olyan emberi tulajdonságokat emelnek ki értékelésükben a véleményezők, amelyekre zaklatott mindennapjainkban egyre nagyobb szükség lenne: „Odaadó, odafigyelő, empatikus, derűs, harmóniát sugárzó egyéniség, akit a gyerekekhez szeretetteljes viszony fűz, problémamegoldása mindig előremutató, még az elutasítást is képes szeretetteljesen kommunikálni.”
Kellemes küllemű, csinos asszony, jó vele beszélgetni, derűjében feloldódni, szakmája iránti elkötelezettségét szavaiból megérezni. Tudatosan választott pályát, mindig óvodapedagógus akart lenni, bár a szülők jó nyelvérzéke miatt másnak szánták - mondja, de látni is, nem szürkült, fáradt bele a nem ma kezdett szép hivatásba. Ahogy terveit hallgatom, friss ambíciói egy pályakezdőnek is dicséretére válnának. Pedig a Csupaszív Óvodát is szinte már a megalakulásától, 10 éve vezeti. Baracskán él családjával, onnan jár be naponta, amúgy egy Komárom-Esztergom megyei németajkú faluból származik, így a nemzetiségi kérdés von Haus aus is - szívügye.

A nemzetiségi óvodapedagógus szakon végzetteknek a szakmai ismeretek mellett a nemzetiségi nyelv –esetünkben a német - elsajátítása is kötelező, hogy nemzetiségi anyanyelvi nevelés, hagyományőrzés feladatait az adott óvodában el tudják látni. Marcsi, ahogy munkatársai szólítják, komoly energiát fordított óvodapedagógus társai kiválasztására. Fiatal végzősöket sikerült Törökbálintra csábítani, a csapatépítésben persze jelentős vonzerő volt az a négy szolgálati lakás is, amit az önkormányzat a Német Kisebbségi Önkormányzat (NKÖ) és az óvoda közös épületének padlásterén alakított ki. Jelenleg hat nemzetiségi óvodapedagógus, és egy középfokú német nyelvvizsgával rendelkező óvónő jelenti a szakmai megalapozottságot. Napjainkban három óvodai csoport van, de olyan nagy az érdeklődés a nemzetiségi óvoda iránt, hogy az önkormányzati testület döntése alapján tagóvodaként a Walla Óvoda két csoportját is hozzájuk csatolja, várhatóan 2010-11-ig öt csoportra futtatja fel a népszerű „csupaszív”-et.
Kérdésemre megtudom, hogy a gyermekállományban kb. 60-70%-ra tehető a német kisebbségi kultúrához kötődés okán felvételt nyert gyerkőcök aránya. A maradék 30-40%-nyi óvodás szüleit a kétnyelvűség és a magas nevelési színvonal vonzza, ezért is döntött a testület helyesen az óvoda jövőbeli bővítéséről.

Csak remélni lehet, hogy a szakminisztérium egyszer majd rájön arra, hogy a felesleges papírmunkák előírásával ne vonja el az időt az érdemi tevékenységtől, ne silányítsa hivatalnokokká a kisebb-nagyobb emberi palánták gondozásával, tanításával tevékenykedőket. Ha kívülállóként csak a nevelési és a pedagógiai módszerek újabb és újabb reformjára gondolunk, reflex- szerűen felmerül: tényleg jó irányba megyünk, ha mindig át-, meg átfestjük az útjelzőket? Több éve az un. projekt alapú módszer volt az üdvözítő nevelési módszer: ha jól hüvelyeztem ki a lényegét, akkor itt arról lenne szó, miszerint egy-egy óvodai feladatba bevont gyerek csoportnál úgy kell kiosztani a szerepeket, hogy abba lehetőleg minden gyerek jól érezze magát, mert akkor jól is teljesít, örömét leli a foglalkozásban. Persze rögtön ágaskodik a kis ördög bennem: mindezt csoportonként 30 gyerekkel? (Köztudott, hogy Bálinton évek óta a permanens óvodai férőhely hiány miatt a maximálisan megszabott. 25 fő helyett - szülői munkaközösségi és felsőbb vezetői „rábólintással” - 30, vagy néha még ezt is meghaladó az óvodai csoportok létszáma.)

Képzeljük el, amikor egy szobában 30 apró gyerek játszik önfeledten, beszél, kopácsol, szerel, jön-megy. Hallják „lelki” füleikkel ezt a nem kevés decibelt? És ez a „normális” napokon a „normális” alapzaj, de miért ne lehetne egy aprócska embernek is „nehéz” napja? De mennyire, hogy van! És ezt is kezelni kell! Akkor még nem gondoltunk arra, hogy a pedagógusnak se mindig, minden nap kerek! Ugye érzik, milyen kutya nehéz munka ez?

De vissza a folyton változó nevelési metódusokhoz! Napjainkban az óvodáktól az iskolákig a kompetencia alapú oktatás a követendő. Olyan nagy különbséget nem lát a felületes szemlélő a projekt alapú nevelési módszerhez képest, de nem is tisztünk ezt eldönteni. A kompetencia program lényege, hogy a közösségi munka ellenére is egyénre szabottan – kevésbé hivatalosan gyerkőcre szabottan – foglalkozzanak az apróságokkal. Ez olyan triviálisan hangzik, holott egy nagyon következetes, és időigényes aprómunka. És ne felejtsük! A módszer változott, de a nevelési feltételek, a körülmények (azaz 30-as csoportlétszám, személyenként 2 m2 az előírt 3 helyett) nem javultak.

Nagy reményekkel várják az óvoda emeletén kialakítandó tornaterem elkészültét, aminek a realizálása –ahogy most látszik - inkább 2009 tavaszára tehető. Ott aztán kiereszthető a felesleges „gőz”, ki lehet fárasztani a mozgáshiányra ítélt apró embereket, amit a csöppnyi udvaron több tucat gyerekkel elképzelni sem lehet.
Beszélgetésünk során szóba hozom a különböző szociális helyzetű családból bekerülő gyermekek beilleszkedését. Érdekes hallani, hogy mára a problémák más természetűek. Nagyon sok szülő várja az otthon már ilyen-olyan szinten rögzült, kialakult rossz magatartási szokások megszelídítését a gyermek közösségbe kerülésétől. Ez mit jelent? Amit apa, anya nem tudott, vagy meg se próbált az eladdig otthon jól-rosszul nevelt csemeténél elérni, az most igényként jelentkezik az óvoda felé. Tagadhatatlan, egyre elfoglaltabbak vagyunk, jövőnk egyre homályosabb, építése egyre nagyobb erőfeszítéseket igényel tőlünk, és mire az esti, családi dolgainkat is sínre rakjuk, egyszerűbb a gyereket egy elektronikus mesedoboz elé ültetni, mint játszani vele. A szülői elbizonytalanodás, az ebből származó lelkiismeret-furdalás aztán túlzott engedékenységbe, kényeztetésbe lendül át.

Szóba hozom a nyelvtanulást is, ami a lehető legtermészetesebb módon zajlik: ahogy a csöppségek saját anyanyelvüket is tanulják. Még nem beszél, csak gügyög, de már pontosan érti a mama sokszor elismételt mondatait. Ösztönösen tanul, nem tudatosan. Arra elég lesz nyolc éves kora után rátérni. A nemzetiségi kultúrából is csak azokkal a hagyományokkal ismertetik meg, ami kora szerint érinti.
Marcsi nagyon tudatosan építi az óvoda karakterét. Továbbképzésekre jár, legutóbb dél- Tirolban vezetés-lélektani kurzust látogatott. Sokat merít a németországi Deggendorf testvér óvodai kapcsolatból is. Jó lelkiismerettel nyugtázza, nincs mit szégyenkezni, Törökbálint kiállja az összehasonlítást.
A nyelvoktatás terén most az egy személy/egy nyelv típusú oktatással segítenének a vegyes anyanyelvi kultúrában felnövő gyerekeken, ahol mondjuk a németajkú mamától a németet, az apától meg a magyar nyelvet tanulja otthon a kicsik, ezt a szituációt véve át az oviban is.
Beszélgetésünket azzal az ígérettel fejezem be, hogy az ősz folyamán valamikor kíváncsi résztvevője lehetek egy nemzetiségi németórának.
Ich warte gespannt darauf!