-te:

Öt bárány

Még talán emlékszem is a cégtáblára, de fénykoráról Garai Gyuri barátomtól hallottam. Legénykorában (60-as évek eleje) a Munkácsy Mihály és a Csokonai utca sarkán álló épületben jó megfért egymás mellett a kocsma és az étterem funkció, szigorúan külön-külön bejárattal. A sarki kocsma részt a „csizmások” látogatták, az éttermet a „félcipősök”. Akkoriban egy család igazgatta az éttermi részt, Gézabácsi, Gézanéni és a kisGéza.

Jobb napjaiban egy zongorista is fokozta a hangulatot, akitől egy szilvapálinkáért lehetett dalt rendelni. Valamelyik Géza kivitte a stampedli vizet, amit az öregúr a dalt rendelő egészségére azonnal gallér mögé küldött, a vendégnek meg felszámolták az árát. Tiszta sor.

Egyszer lehetett csak kisGézát rávenni arra, hogy a tréfa kedvéért pálinkát vigyen ki a fekete-fehér billentyűk helyi mesterének, nem is maradt el a meglepetés, na meg a kisGéza is megkapta a magáét.

Gyuri meséli, egy pohár sörrel egész este el lehetett üdögélni egy-egy társasjáték mellett, néha valamelyik Géza is beszállt. Megesett az is, hogy Gézanéni von Haus aus, jókora karéj zsíros deszkát is adott a srácoknak a sör mellé. Egyébként meg jó konyhát vittek, Gyuri a hagymás rostélyosukra most is jó szívvel gondol, volt, amikor hármat is megevett belőle. Nem mintha olyan kicsi lett volna az adag, de hát egy fiatalembernek az meg se kottyan.

Persze azok még TV, videó és DVD mentes idők voltak! Nem volt más a faluban csak a művház, és egy mozi. Kocsma persze volt, de a „félcipősök” oda nem jártak. Ahogy erről beszélgetünk, Gyurinak felrémlik még a Kinizsi vendéglő a Rákóczi és a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán. Az meg a pacaljáról és a rántott velőjéről volt híres.

A legendárium része így az is, hogy még Kibédi Ervin is kilátogatott ide rántott velőt enni.