Tóth Emese:

Azt üzenném a politikusoknak…

Két „privát” előterjesztés került a bizottságok asztalára a februári testületi ülést megelőzően. Az egyiket a TTC elnöke, Pilis Péter jegyezte, amelyben a 2008-as év költségvetésében elkülönített támogatást kér az egyesület, és egyáltalán a civil szervezetek részére a nem üzleti alapú rendezvényeik terembérleti díjának kifizetéséhez. A másik előterjesztést Keszler Márton, a Bálint Márton Általános és Középiskola igazgatóhelyettese készítette Ifjúságnevelési koncepció címmel.

A két előterjesztés látszólag különböző tárgya ellenére szellemiségében egy rendkívül felelősségteljes döntési helyzet elé állítja a képviselő-testületet. Nem kevesebbről, mint Törökbálint jövőjéről van szó. Arról a jövőről, aminek a milyensége azokon a majdani közéleti embereken fog múlni, akik városunk életét fogják irányítítani. Itt az ideje, hogy a politika, és a jelen egyéb, rossz tendenciái miatt a közélettől elfordult fiatal nemzedék megnyerésére hangsúlyos lépéseket tegyünk. A jelen felnőtt lakosságának felelőssége, hogy olyan értékekre hívja fel napjaink fiatalságának figyelmét, amely nem a drogban, az alkoholban, a dohányzásban találja meg a kiutat a problémákkal való szembenézés helyett, hanem a sportban, a kultúrában, a közösségben és a munkában.

Ez a folyamat a családban indul el, s később kap, vagy nem kap segítséget az oktatási intézményektől. Ez utóbbi felelőssége szólal meg Pilis Péter és Keszler tanár úr előterjesztésében, és erről beszélgettünk az igazgatóhelyettessel.

- A nagy tapsból, amelyet a Goldoni darab előadásának esetlen szolgájaként a diákoktól kapott, azt sugallta, népszerű tanár, kedvelhetik.
- Remélem… Akiket nem tanítok, szigorú embernek gondolhatnak…

- Szigorú ember?
- Igen. Én konzervatív értékek, és etikai normák tiszteletében nevelkedtem, amelyben azokat az erkölcsi elveket, amelyeket másoktól elvárunk, magunk is betartjuk. Ezt a nevelésben poroszos szemléletet a tanulásban, a munkában ma is vallom, és megkövetelem, természetesen a kortól ma már elvárható liberalizmussal. Ezt azt hiszem, azok a diákok, akiket tanítok (ez heti 6 óra, hiszen egy gazdasági elszámolással, az oktatás rendszeres ellenőrzésével, rengeteg adminisztrációval leterhelt ig. helyettesről van szó! –szerk.), azok a diákok tudják, ők talán nem is éreznek olyan szigorúnak.

- Miért éppen tavaly decemberben jutott arra az elhatározásra, hogy ifjúságnevelési koncepciójával megkeresi a képviselő-testületet?
- Lassan 17 éve tanítok itt, és a település fejlődését figyelve úgy látom, hogy sok tekintetben mostanra értünk el arra a pontra, amikor Törökbálint sok irányban nyithat, a várost egy magasabb szintre emelheti. Már most is jó adottságaink vannak a sport és a kultúra terén. A két iskola sportcsarnoka, a szép környezetű sportpálya, az új művelődési ház, és nagyon sajnálom, hogy a felsorolást a Mérleg téri sportcsarnok megépülésének említésével nem fejezhetem be. Tudjuk, hogy az év végével egy új, nagyon jelentős adófizető lép be a Pannon GSM égett-völgyi letelepedésével, ami adóbevételeinket megduplázza. Visszatérve a kérdésre az történt, hogy megjelent az iskolában egy jó nevű kézilabda szakember, aki megnézte a már addigra eléggé összekovácsolódott női kézilabda csapatot, és kedvet kapott hozzá, hogy Törökbálinton ezt a sportágat (amely különösen figyelemreméltó, hiszen nagyon kevés sportolási lehetőség kínálkozik nálunk a lányok számára) szakmailag magasabb szintre hozza.

A felnőtt korosztály előtt nem ismeretlen, milyen veszélyek leselkednek iskoláskorú gyermekeinkre. A drogozás egyre jobban begyűrűzik Törökbálintra is, egyre több a céltalanul lófráló, vagy éppen a számítógépfüggő gyerek van. A sportolás egy olyan kitörési pont, amely ezekkel a veszélyekkel szemben egy hosszú távú megoldást kínál, mozgósítható, egymással kapcsolatot létesítő, egészséges gondolkodású csoportokat hoz létre. Gondoljuk meg (itt most elsősorban az általános iskolásokról beszélek, hiszen azok zöme bálinti, a középiskolások majd fele nem itt tanul!), ez 110 gyereket jelent egy évfolyamon.

A sport beépülne ezeknek a gyerekeknek az órarendjébe, megadná a napi ritmust, úgy megszoknák, hogy középiskolásként ez már hiányérzetként lépne fel, ha nem folytatnák.

- Számomra nagy kérdés, hogyan lehet a szép elv megvalósításának hozzá kezdeni?
- Ennek az alapjai már megvannak. Azokat a sportegyesületeket kell támogatni, ahol már van egy élsport minta a felnőtt csapatnál. Most is tudunk már ilyeneket sorolni. Említhetném az európai díjakat hozó karatésokat, a nálunk lehorgonyzott Elit Basket kosárlabda csapatot, a TTC most jutott fel az NB III-ba, a sakkszakosztály is eredményes, de jönnek fel az íjászok, judosok, hogy csak a legeredményesebbeket soroljam. Az Elit Basket már mutatja is a követendő utat: 3-4 korosztályból verbuvált 15-20 gyereket, ezt követhetik a többi szakosztályok is. Ehhez persze, mint annyi mindenhez, pénz kell: szakedzőre, felszerelésre, és elsősorban a terembérletek kifizetésére. Persze a szülőket is be kell vonni valami szerény tagdíj megfizetésével, mert ma, ami ingyenes, az komolytalanná válik. Érezni kell, hogy a gyerekek sportra való nevelése egy közös felelősség. Az önkormányzatot meg arra szeretnénk rábírni, hogy egy olyan támogatási rendszert hozzon létre (elkülönítve a civil szervezetek támogatásától, mert az egy egész már szempontrendszer szerint dől el!), amely azokat a sportágakat támogatja jobban, ahol több korosztályt vonnak be a rendszeres sportolásba.

- Előterjesztésében Győr város mintájára azt javasolta, szánjuk éves költségvetésünk 1%-át erre a célra. Ha levesszük a kb. 1 Mrd-ra tervezett hiányt, ez akkor nálunk mondjuk 40 millió Ft, egy tetemes összeg, lényegesen nagyobb, mint amit jelenleg az összes pályázó civil szervezet kap.
- Ez kimondva tényleg soknak tűnik így indításként, de ne felejtsük, majd 900 gyerekről van szó, sőt, ha a középiskolai korosztályok is kedvet kapnak, még többről. És ennek a jövőbeli, a következő nemzedék közösségi, morális fejlődésére gyakorolt hatása forintokban nem mérhető, de a város szempontjából fejlődésben, gondolkodásban felbecsülhetetlen. Induljunk először egy fél százalékból! Fel kell mérni mindenesetre a terembérleti díj kifizetésére vonatkozó igényeket. Ezt feladatul meg is kaptuk az önkormányzattól. Ha ennek alapján a testület megadja a valamilyen mértékű támogatást, akkor alulról kell építkezni, és fokozatosan felfuttatni a sportéletet.

- Elképzelhető, hogy nem mindenki akar sportolni…
- Ez így van, erre is gondoltunk. A művelődési házzal kellene kapcsolatot keresni ez ügyben. Úgy látom, egy kicsit leragadtunk a néptáncnál, holott az ifjúság körében a dráma műfaja iránt nagy az érdeklődés. Jó lenne ehhez egy olyan karakteres színész egyéniséget megnyerni, aki körül létrejöhetne egy drámai műhely, persze később önálló bemutatkozásokkal.

- Szabó Éva biztos nyitott lesz erre, hiszen ő meg a vizuális kultúra terén hozna valami újat, gondolom, ez is sok diákot érdekelne, 21. századi műfaj…
- Valóban. Azt gondolom, hogy ezeknek a foglalkozásoknak nem havonta, hanem heti 2-3 alkalommal kellene szerepelnie az MMMH programjában, erre van alkalmas kis terem, de itt meg a meglehetősen borsos bérleti díj okozhat ellehetetlenülést. Tudom, ebben most a testület leginkább csak azt látja: na megint pénz kell. De szeretném emlékeztetni őket arra, hogy a civil szervezetekben már jószerivel csak az idős korosztály van jelen, elvétve néhol a középkorú. Ha most nem teszünk valamit, akkor lassan, de megszűnik a Törökbálintra annyira jellemző színes, sokoldalú civil élet…

- Beszélgetésünk során az jutott eszembe, hogy ilyen – több intézményt átfogó, összetett – feladatok összehangolására, közvetítésre jó lenne egy kulturális referens, menedzser. Megjegyzem, külön juttatással létrehozott a testület egy kulturális tanácsnoki pozíciót, amit most konkrét feladattal meg lehetne tölteni…
- Ezt majd az idő kialakítja. Mindenesetre fel kell kelteni a figyelmet az elgondolás iránt. Én azt üzenném a politikusoknak, akik állandóan keresik országunk jövőképét, hogy csak a közösségi erő változtathatja meg egy közömbössé, magába fordulttá, hitét vesztetté vált nemzet önbecsülését.

- Remek végszó, és nagyon bízom benne, hogy erre, a szerkesztőség számára is nagyon fontos kezdeményezésre még visszatérünk.