Ötvös János Attila:

OLVASOM

Olvasom a választások utáni híreket, cikkeket és véleményeket, s valóban, akadnak némi anomáliák a fizetések és tiszteletdíjak vonalán, no meg a bizottsági helyekben is, de tudomásul kell venni, hogy a győztesnek mindig és mindenben igaza van, legalábbis ezt látni a több ezer éves írott történelem tanulságaiból. Miért lenne ez másként a XXI. században? Testületi vonatkozásban az egyik szemem sír, a másik meg nevet. A sírás oka, hogy kimaradt az a volt képviselő (igaz, el se indult), aki az első ciklus óta személyes érdekek nélkül, komoly szakmai rutinnal segítette a mindenkori polgármestert, volt érzéke a szociális problémákhoz, lokálpatrióta és szakember tudott lenni egyszerre, indulatok és hisztéria nélkül: Dr. Somogyvári Gyulát hiányolom e sorokkal. Amiért a másik szemem meg nevet, az nem más, mint hogy bekerült a testületbe egy olyan törökbálinti polgár, akinek már régóta ott lett volna a helye, de végül csak most nyert valamelyes elismerést 20 évi önzetlen munkája, ami Törökbálint képét alaposan megváltoztatta: Szalczinger Józsit köszöntöm e sorokkal.
Ami a testület összetételét illeti, nincsenek kételyeim a további működést illetően, hiszen a meghatározó embereket több, mint húsz éve ismerem, s ha változtak is valamelyest az eltelt évek során, alapvető tulajdonságaik megmaradtak, hiszen felnőttkorban senki sem tudja már átlépni a saját árnyékát. Nincs gondom azzal sem, hogy két markáns, teljesen mást akaró, más úton járó csoportra oszlik egy képviselő-testület, mivel ez még mindig jobb, mint a céltalan anarchia, amikor mindenki mást akar, és naponta változik a különféle érdekszövetségek célja és létszáma. Régi magyar szokás a szembenálló csoportok konfliktusa, igaz, ez Muhinál és Mohácsnál majdnem az ország vesztét okozta, mégis túléltük, az élet ment tovább, és persze senki sem okult és okul ma sem ezekből a szomorú történelmi tapasztalatokból. Egy apróságot ajánlanék figyelmébe a tisztelt képviselőknek: úgy tűnik, annyira belelendültek az utóbbi egy évben a harcokba, hogy nehéz lesz abbahagyni. Olyan ez, mint a drogok meg a nikotin, hiányzik, ha nincs, és nehéz leszokni róla. Ha nincs eredeti, pótszereket keres, aki függő, és ez jelen esetben nem tenne jót a számtalan problémával küzdő városnak. Megvolt a győzelem, legyen utána egy kis béke is...

Olvasom - ezúttal egy napilapban - hogy Keller Lászlót kinevezték a Pénzügyminisztérium államtitkárának. Gondolom, kapóra jött a miniszternek, hogy megszűnt a polgármesteri főállása, és így visszatérhetett a kormányba egy jó szakember, akinek a képességeit a saját településén nem értékelték eléggé. A közmondás szerint: senki sem lehet próféta a saját hazájában... Ezúton kívánok sok sikert új munkaköréhez, ahol feltehetően kevesebb személyi konfliktussal kell majd megküzdenie, és több energiája marad a szakmai kihívásokra. Abból is van éppen elegendő. Amit viszont sehogy sem tudok megérteni: egy pénzügyminisztériumi államtitkárnak is alkalmas ember miért nem kellett a Pénzügyi Bizottságba?

Olvasom Pilis Péter TTC elnök cikkét, és teljesen egyetértek vele, sőt hozzátenném, amit ő - gondolom, udvariasságból - nem írt le: a testületnek a választást, oszlatást övező szervezkedések mellett kisebb gondja is nagyobb volt a TTC terembérleti problémájánál. Pedig a probléma a konkrét példa szerint nem csak sokrétű, hanem tisztességtelen is: miből fizessen az 500.000 Ft támogatású szakosztály 900.000 Ft terembérleti díjat? Itt az önkormányzat szinte uzsorás szerepet vállal: ad ötszázezret, kér kilencszázezret, majdnem a dupláját, és nem érdekli, hogy ezt miből, hogyan szedi össze a szakosztály, sőt nem is akar ezzel a témával érdemben foglalkozni. A cikkből kiderül, hogy a pénzügyi uzsora mellett a hozzáállással is baj van: a testületi csatározások idejében is nőtt a lakosság, a fiatalság létszáma, igények vannak régi és új sportágak iránt, miközben a finanszírozási rendszer rossz, az összevont bizottságban több ember vergődik azon a dilemmán, hogy mi a fontosabb: a sport vagy a kultúra? Soha el nem dönthető kérdés, két teljesen különböző dologról van szó, mint a cserépkályha és a radiátor: mindkettő fűtőtest, és fontos dolog, de ezen kívül semmi sem közös bennük.
Talán az új testület, a győzelem eufóriájában, végre hajlandó lesz a TTC gondjaival is foglalkozni, ami most már ugye városi sportegyesület, neves eredményekkel. Egyszerűbb lenne a helyzet, ha valakinek eszébe jutott volna, hogy az illetékes bizottság külsős tagjaként meghívja a mindenkori TTC elnököt. Talán még nem késő, az SZMSZ-t bármikor meg lehet változtatni, amint ezt a közelmúltban láthattuk.