Jönnek a hírek. Mindenfélék, a legkülönbözőbb csomagolásban, zavarba ejtő a bőség. Magát Helyi-nek mondó, T(h)émá -ját tekintve régiós, leheletnyi nacionalista beütéssel, közte ujjhegynyi populizmus. Persze, hogy ingyenes. ( -„ Akarja–e Ön, hogy az összes sajtótermék”…..höhö!). Legújabban egy svábos hangütésű (… a kerthely(i)ségben sramli szól…) kiadvány, címében álnokul sugallva azt, ami nincs, a nyugodt kis-városiasság érzetét. Mindezt egy nagy múltú helyi havilap formai sajátságainak másolásával, az alkalmazott betűtípusokig bezárólag. Brávó, Kyrké,csinálj borjúhúst is! (Hofi) Ha nem mondtam volna, ez is ingyenes.
A megsemmisülés kábulatában dülöngélő bal oldal csak kapkodja a fejét, március 9-e után legtöbbje azt hitte, vége a pofozkodásnak, ám a fülesek, piff-puff, egymás után csattannak a csodálkozástól megnyúlt képeken, hihetetlen, borzasztó, rettenetes. Pedig ezek a pofonok már nem a harag és a bosszú, sokkal inkább a fészekrakó ösztön hajtotta mozdulatok. Azok a kis-, közép- és nagyeszű politikai kóklerek, akik, a március 9-i, mondjuk meg, igen sikeres beetetést levezényelték, valamennyien a jövő felé tekintgetnek. Ez a jövő az élelmesebbje számára ezernyi szépet ígér. Aki a vágy villamosára 2010 tavaszán feljutni akar, annak feltétlen s elvtelen hűségét már most kell bizonyítsa a Legfőbb Hadúrnak. A bizonyságtételnek számos módja ismerszik. A földön fekvő ellenfél föntebb hivatkozott ütlegelése szelíd előjáték csupán a politikai státuszok megszerzéséért vívott tiszta, bátor és heroikus küzdelemben. Rákosi (Kádár, Orbán, stb…) óta tudjuk, a győztesnek mindig sok barátja van. És sok féle. Olyan is akad, aki már régen is a barátja volt egy kicsit, de most sokkal jobban, mert ráébredt, nagyobb ez az érzés annál, hogy régi, csip-csup sérelmek okán elfojtani lehetne. Elfojtani a riválisokat kell, azokat, akik eléggé pimaszok, hogy ugyanarra a bársonyszékre ácsingózzanak. Módszeresen, nem össze-vissza. A nyavalyásabbja mondjuk, beszállhat a humorosan bizottságoknak nevezett játszóházak valamelyikébe, hozhatja a papát is, ne féljen otthon egyedül. Aki pénzt, paripát, netán fegyvert követel, mert kölcsönadta a szavazótábort, kapja csak, meg, a háromból kettőt választhat, konkrétan az első kettőt. A fegyver meg csak maradjon a trezorban. Abba úgy sem láthat, meg nem is hallgathat bele senki, ahogy eddig se. Közben pedig éles szemmel kell figyelni fölfele, jobboldali országnagyok feneke szárazon nem maradhat egy pillanatra sem. Mert egy kistelepülési nagyvezér mindig kell tudja, mit akar. Azt is, hogy hogyan. Meg, hogy kiknek általa. Március óta mérhető ez a tábor. A címben jelzetteké.