Addig üsd a Ferit, amíg meleg. Most meg fogja tanulni, mi az a népakarat, effektíve. Három a magyar IGEN-ság, meg még egy, már ha az Albert házaspár is úgy akarja. Gondolkodom magamban, némán, és olyan kultúráltan, amennyire csak bírok, hogy ki a bánatos jó édesanyja lehet ez a derék két magyar. A nőtagot még eddig nem is láttuk, azt se tudni, van-e, na, nem, mintha hiányozna. A hím-tag – (lehet őt érthetőbben körülírni?) időnként bornyú-arccal belemotyog az egymást lökdöső, a tömény debilitást is hírként vadászó kamerások kaján képébe, látszik, nagyon be van szegény korlátozva, tematikusan is, meg hát szókincsileg. Próbálja átvinni, hülyeség a parlament, hiszen csak szavazgatnak és nem lássák, van itt ez a nép, amelyiknek mindig elég jó volt, főleg, míg, szegény Kádár élt, és szerintünk, mármint az Albert család szerint most is jó kell, hogy legyen neki. Ha másképp nem, megszavazzuk. Három évre. És akkor addig biztos jó lesz megint. Grandiózus feladat, nehéz lehetett hozzá megtalálni a hiteles arcot, de hála a magyarok, no, meg Bayer Zsolt istenének, sikerült. A szavazóíveket pedig aláírtuk vagy fél millóan, csupa felvilágosult, a gazdaság szerkezetét a kisujjából kirázni képes „hazabölcse”, csak úgy sercegtek országszerte a „szebbjövő”-s hevülettől átizzott fideszes reklámtollak. Az elemzők hitetlenül fejcsóválnak, kárörvendő szomszédok egymásba kapaszkodnak, térdüket csapkodják, úgy röhögnek rajtunk, a legvidámabb barakk fura álmokat álmodó félkótya túlélőin. Nézem ezt a Zalbertet, amint épp nyilatkozik, íme, a legújabb gyöngyszem:
- „Öt milliárd, kimondva sok pénz, de ezért a célért nem nagy ár.” –
Nézem, és találgatok: hány efféle Albert lehet még itt, a Duna-Tisza közén ebből a fajtából. Úgy hírlik, ősszel jönnek elő megint, akár a bolondgomba.
Akkor kiderül.