„Azt mondják, képviselő bárki lehet. Hát lett is.”
Nem sokat lacafacázott a frissen megválasztott régi – új polgármester, akinek tisztességében, felelősségtudatában, no, meg a közösség iránti elkötelezettségéről elhangzott tengernyi szónoklatának őszinteségében nagyon sokan szerettünk volna hinni - az egyre sokasodó baljós előjelek ellenére is. Akik eddig reménykedtek, azok most abbahagyhatják. Közismert szervezőkészségének köszönhetően igen gyorsan lezajlott a végső leszámolás. Az elsöprő jobb oldali győzelem utáni pillanatokban a kampányplakátokon is felfedezhető, igencsak egy irányba nyúlkáló kezek végre elérték, amire annyira áhítoztak, a pénzt, befolyást, és a diktátumpolitizálás alkukban rögzített három éves felhőtelen, boldog aranykorát. A hatalom minden eszköze a kíméletlen győztes kezébe került, néhol az eddigi tiszteletdíj másfélszereséért. Aki, dacára imponáló felkészültségének és a ’zemberek’- ért eddig véghezvitt megannyi bátor és bölcs cselekedete jutalmaként, mégsem lehetett „bizottsági elnök”, az mostantól „tanácsnok” – ként folytathatja szárnyaló karrierjét. Utóbbi elfoglaltság mibenlétéről, sajnos, csak hézagos ismereteink vannak. Vélhetően az érintetteknek is. A magasan kvalifikált nyerő csapat, melyben nem ritka a „büfé - ruhatár-szakos” középfokú végzettség is, méltán kapott olyan döntési jogosítványokat egy mindenképp közérdek-orientált megállapodás keretében, melyek birtokában akár évtizedekre eldöntheti a település sorsát. Sajnos, akkor is, ha fogalma sincs, mi a jó fenét keres ott, ahova beültették.
Így hát azok számára, akik egyszerű kereskedői, technikusi, vagy éppen hajfodrászi minőségben merészkedtek a helyi közéletbe, állítottam össze egy kis kátét, amolyan eskü-szerű emlékeztetőt, útmutatóul a Nagyon Polgári Párt által kitaposott ösvényen való okszerű és célirányos haladáshoz. Íme:
Mi, a jobb oldal által delegált önkormányzati képviselők:
Nem feledjük el Kaya Ibrahimot és Joszip Toth-ot, kiknek adatai felhasználásával fidesz - közeli cégek sokaságát tüntették el az adóhivatal és más ellenőrző szervezetek szeme elől, jelentős köztartozásokat kifizetetlenül hagyva, meghiusítva e cégek gazdálkodása utólagos ellenőrzésének lehetőségét.
Nem felejtjük el az Ezüsthajó és a Happy End cégeket.
Nem felejtjük el a budapesti metró "megfúrását", az Erzsébet-téri gödör- Nemzeti-t, a Terror Házát, és a liberális vezetésű Budapest felett gyakorolt négy éves rémuralmat.
Nem felejtjük el a Torgyán Józsefnek átengedett hitbizományokat, az általa ellenőrzés nélkül elköltött százmilliárdokat.
Nem felejtjük el a „barátok közt” elajándékozott 12 állami gazdaságot.
Nem felejtjük el a versenyeztetések nélküli autópálya-építkezéseket, Orbán-papa kőszállításait és a tiszai árvízkárosultak házépítéseit.
És nem felejtjük el a 2002-2006 közötti kirekesztő, a nemzetet megosztó korszakot.