Túl vagyunk rajta, nagyjából. Nem történt tulajdonképpen semmi, „nyugaton a helyzet változatlan”, ahogy mondani szokták. Az útmutatást mindkét politikai csoportosulás harcosai megkapták a vezértől, ki - ki tette a dolgát a maga szándéka, hite szerint. Mindenféle papírosok segítettek elboldogulni a kormánybuktatást epedők és az azt ellenzők táborának egyaránt, olykor félreérthetetlen utalásokat téve a javallott megoldás praktikus előnyeire is. Az egyik, politikai pálfordulásait tekintve rendkívül sokoldalú helyi politikus világosan fogalmaz a „Havi Hírek” névvel felstallungozott kiadványban: Élni és élni hagyni – ami, a Kéz kezet mos - és sok más gondolatébresztő magyar közmondással egyetemben nagyjából annyit jelent, hogy te hagysz engem ügyeskedni, mondjuk, ingatlanokkal, az oktatási intézmény feletti kontroll laza kezelésével, én meg melléd állok, ha támogatásra van szükséged. Ez már beszéd, jóllehet, a huncutok listáján ezzel még nem biztos a dobogós hely.
Polgármesterből csak egy kell, még olykor az is sok. Rég el van az már énekelve, hogy: „ …az egyiknek sikerül, a másiknak nem… …a sors olykor nem tudja, mit akar.”
A mi vesztesünk annál inkább tudja, őt nem ilyen fából faragták. Politikai kalandvágya magas szirtek közé űzte, melyeknek csúcsait meglátni törpének bizonyult. Került hát a nagy fába vágott fejsze helyébe ügyes kis bicska, és már a választott fa sem ország méretű, mindössze egy tíz-egynéhány ezres település, amelynek lakói hinni akartak a változásban. Ez most elmaradt. Hogy miért, arról sokan, sokféleképp gondolkodunk.
Ha karrier, akkor legyen karrier, mindegy, milyen áron. Számolva azzal a némileg zavaró körülménnyel, hogy vesztesünk saját pártjában nem az élbolyhoz tartozik, ez pedig a 2010-es, amúgy is egyre reménytelenebb választás listáján nem ígér befutó helyet. Ahogy most kinéz, az egyéni mandátum is elszállni látszik, az idő meg rohan. Új utakat kell keresni a biztos jövőképhez A szavahihetőség vádjával illetni politikust általában nagy tiszteletlenség, nem is teszem. Más se ütközzék meg azon, hogy vesztesünk, eddigi állításaival szemben hirtelen úgy döntött, hogy bár ugyan nem nyert, ám mégis igényt tart a listás képviselői székre itt, minálunk, Törökbálinton. Köszöntsük hát a vendéget!
Egy ilyen karrier-béli fordulat levezénylése nem megy egyedül, kell a közös politikai akarat, ha tetszik, a politikai akaratgyengeség. Kétségkívül: a felpuhult, önálló arculatot felmutatni nem képes tömörülések mindig készséggel veszik, ha egy markáns személyiség veszi át az irányítást. A kényelemszeretet, a politikai motivációk hiánya pedig idővel azt eredményezi, hogy a karizma-tulajdonos észrevétlenül zsebre vágja a helyi bal oldalt szövetségesestül-sajtóstul, úgy, ahogy van, miközben az áldozat boldogan tapsikol örömében.
Zavaró lehet, ha a túlélési gyakorlat egyes fázisaiban riválisként értékelhető elemek bukkannak fel. Ezeket gyorsan, hatékonyan kell félreállítani, van ebben rutin.
Ki kell, hogy derüljön az illetőről, hogy: …. (A kipontozott rész politikaiízlés szerint szabadon felhasználható.) Jó, ha a felhozott vádak csak a feltétlen hívek számára megismerhetők, ezáltal az adott szervezet tagjainak egymás iránti bizalma is hamar nullára csökken. (ügyes, mint a kettős lista.)
Ezután terjeszthető ki a tevékenység az egyéb platformok felbomlasztására annak érdekében, hogy vesztesünket 2010-ben újra győzőként ünnepelhesse a város népe.
Ámbár kétségeim vannak, hogy az üvegzsebben, ahogy egy barátom megjegyezte, csakugyan ott lenne a bölcsek köve. Hiszen akkor látnánk!