Éppen beleőrülni készül a derék jobb oldal abba a fölfoghatatlan állapotba, hogy az uniós és egyéb támogatási pénzek frissen buzgó forrásához immáron hatodik éve nem képes odaérinteni szomjúságtól megcserepesedett ajkát. Hol van már a pártpénztárnokból lett APEH-elnök, Joszip Tot-ra és Kaya Ibrahim-ra is csak a vénebbek emlékeznek, közben meg az adósság hullámai lassan összecsapnak a „nemzet(i)vezetők” feje felett. Mindennek tetejébe még azt is végig kell kell nézzék, ahogy az epedve áhított forrás körül tüsténtkedő balodali ifjak szégyentelen módon pont a tőlük ellesett trükkökkel csapolják az államkasszát. A küzdelem itt is, ott is a túlélésért folyik és a harcban minden megengedett. A törvényesség pironkodva húzódik félre látván, hogy a csonka Magyarország minden négyzetméterére szétfolyó megvesztegetési láncolat erejével szembeni szerepjátékot a versenyzők milyen magabiztosan, egyetlen arcrándulás nélkül veszik semmibe. Azt, hogy a szálak meddig futnak felfelé, általában illetlen dolog megtudni. A pénzügyér-csemeték körül, lám, csend és béke honol, a mentelmi jog biztos melegében is jól meg lehet húzódni egynémely, okiratokkal nagy vonalúan bánni tudó honanyának. Csak tűnődöm, melyik az a létrafok, amelyik, ha törik, feltartóztathatatlanul a sárga földig rántja az ostobán segítségért könyörgő ügyeskedőt, akinek az első reccsenéskor nem volt elég esze elhagyni az ingatag tákolmányt.
Telis-tele vagyunk az elosztó-rendszerekhez támasztott korhadt létrákkal. És nem tudjuk, mi lenne a jobb. Ha a politika faképnél hagyná a csak pénzzel meggyőzhető kegyeltjeit, a minden féle egyesületeket és alapítványokat? Elszomorító volt látni a helyi önkormányzati választások „előestéjén” a szegény, megvezetett, többnyire teljesíthetetlen támogatási ígéretekkel feltüzelt csoportokat, akik soha be nem váltott ígéretek reményében adták voksukat egy, a szentek nevét megcitálni sem átalló, azóta is kaméleonként viselkedő csoportosulás jelöltjeire. Az évek múltával kezdtük hinni, hogy a megöröklött erkölcs-deficit végképpen csak a múltból itt ragadt szereplők „kihalásával” tűnhet el a gazdasági-politikai közéletből. Mára ez sem igaz. Nagyon tanulékonyak a gyerekek, figyelik a szülőket. A baloldal helyi letéteményeseinek esetében meg fokozottan baj, hogy nem tudjuk, mi lenne jobb? Megbékélni azzal, hogy ciklusokon keresztül újra és újra jelöljük/választjuk azokat az elvhű, de csak szavazógépnek alkalmas agyagkatonákat, akiknek, sem tehetségük, sem ambíciójuk nincs pályázati pénzek megcsapolására, mindeközben békésen átszendergik a demokratikus kivirágzás éveit? Vagy jöjjön hát az Új Baloldal, amely erkölcsi fékek és demokratikus kontroll nélkül szervezi újjá a hazai monetáris struktúrát?
Lehet, persze, hogy nem figyeltem. Lehet, hogy már köztünk vannak, csak nem szóltak. Miért is szólnának, amikor hallgatni arany.