Biztosan mindenki hallott már arról a gyönyörű – és igaz – gondolatról hogy az univerzum látható része, és minden ami benne van, - bele értve magamagunkat is – csillagporból született.
Minél nagyobb tömegű egy csillag, annál nagyobb energia szabadul fel belőle megsemmisülésekor. Minél nagyobb a felszabaduló energia, annál nagyobb atomsúlyú elemek keletkeznek. Ezekből részben új csillagok, részben bolygók keletkeznek, és minden olyan elem, mely a világegyetemet, benne minket is alkotnak. Az összes atom mely sejtjeinkben található, valamikor egy több millió celsius fokon izzó óriás napban keletkezett.
De nem egyszerűen különböző rendszámú elemek sokasága vagyunk. Az atomok molekulákat, a molekulák sejteket, a sejtek szervezeteket alkotnak, az egyszerűtől haladva az egyre bonyolultabb felépítések felé. A szervetlen anyagok felépítik az aminosavakat, azok az RNS-t, melyek a DNS építőkövei. A reprodukció megjelenése nem más, mint a magasabb rendű élet megjelenése. Nem vitatható, hogy még egy egysejtű élőlény is összetettebb, mint egy tíz milliós lélekszámú megapolisz. A törzsfejlődés során minden arról szól, hogy egy organizmus tovább örökítse magát, vagyis gondoskodjon fajtája fennmaradásáról. E cél érdekében vagy a környezetét formálja át, vagy saját magát. Vagy a kölcsönös előnyök reményében szövetséget köt más organizmusokkal, és olyan együttélések alakulnak ki, amelyek mindkét félnek hasznot hajtanak. Számtalan szimbiózis tanúsítja ennek hasznos és hatékony voltát. Hogy ne menjünk messzire, nézzük meg saját testünket.
Szervezetünk önmagában egy kész univerzum. Testünk minden szintjén egy rendkívül jól szervezett, mikroorganizmusok milliárdjainak otthont nyújtó rendszer működik. Egyre jobban megismeri a tudomány az emberi testet. A teljes megismeréstől mégis igen-igen messze van. Az egyik legizgalmasabb részünk az, amit egyszerűsítve csak vegetatív idegrendszernek hívunk. Talán itt lehet a legjobban nyakoncsípni azt, hogy mennyire nem mi irányítjuk a bennünk lejátszódó folyamatokat. Hisz nem tudjuk szervezetünknek mikor, mire van szüksége. Valaki odabent kiad egy utasítást, és mi megyünk vizet inni. Almát eszünk, húst rágunk és eszünkbe sem jut, hogy ugyan ki dirigál itt? A szervezetünk működéséhez szükséges anyagok bevitele nem a mi tudatos döntésünk eredménye. Ebből a döntési mechanizmusból mi ki vagyunk zárva. Ki irányítja a tőlünk független „vegetatív” történéseket? Ki hozza meg a döntéseket?
Az egysejtűek, a bennünk élő, különböző feladatokat ellátó mikroorganizmusok nem a mi életünk érdekében teszik a dolgukat! A csudát. Ők csak a saját létfeltételeiket biztosítják! Ők a saját (túl)-élésük érdekében létrehozták, felépítették világukat melyben élhetnek és szaporodhatnak, és ez nem más mint a mi testünk. A kölcsönös előnyök érdekében munkamegosztást alkalmazva gondoskodnak a nekik otthont nyújtó objektum – a mi testünk – fennmaradásáról, ezért azt fejlesztik, építik, karbantartják, ha kell, védelmezik a betolakodóktól. Betegség esetén olyan háború dúl szervezetünkben, amelyhez képest a tatárjárás kismiska volt. Ki a vezénylő tábornok?
A testünkben található mikroorganizmusoknak –bármily csekély mértékben ugyan – van térbeli kiterjedése. Van mérete és súlya. Kifejezhető darabban, kilogrammban. Ez pontosan megadható. Ha ezt mind összeadjuk, és kivonjuk a testsúlyunkból, a különbözet, az ami marad, na azok vagyunk mi. Az EMBER! Tehát ÉN!
a igaz hogy minden azonos önmagával, akkor igaznak kell lenni annak is, hogy én azonos vagyok önmagammal. De ki az önmagam? A szervetlen molekulák, a fémek, a fél periódusos rendszer ami bennem van, az az önmagam? Na leltározzunk!
Testünk fő alkotóeleme a víz, vagyis H2O. Ez elég szervetlen ugye? Pedig testünk 2/3 az. A csontrendszer (Ca) súlyunk 10 %-át adja. Egy 90 kg-os ember esetében ez már önmagában 70 kg! Nem elhanyagolható a testünkben található zsír mennyisége sem. Nem én vagyok, csak bennem vannak egysejtűek, baktériumok és egyéb organizmusok miriádjai, amelyek több kilogrammot tesznek ki. Persze ez nem tudományos dolgozat, nem kell itt részletezni, hogy a zsír is tartalmaz vizet, a vér vasat stb. Az az izgalmas, hogy ha a súlyunkat kiadja az alkotóelemek összessége, akkor hol vagyunk mi magunk?
Ez a mesét juttatja eszembe, amikor a bolondok vesznek egy kiló húst, leteszik az asztalra, de elég egy pillanatra szem elől téveszteniük, eltűnik. Tűvé teszik a házat, de nincs sehol. Ekkor az egyikük felveti, mi van, ha megette a macska? Nosza elkapják a macskát, lemérik, hát pont egy kiló! Nagyon megörülnek hogy meglett a hús, de rögtön gondolkodóba is esnek hogy akkor meg hol a macska?
Így vagyok ezzel én is. Ha a testünket alkotó összes elem kifejezhető, megszámolható, és a számolás eredményeként megkapjuk önnön súlyunkat, akkor hol van a sprituális ÉN? Hogy is van ez? Azonos vagyok önmagammal? Mi az a mérleggel nem mérhető, mégis létező EMBERI, aki ÉN vagyok? Az vagyunk-e mint a testünket alkotó anyag összessége, vagy annál több? Több, vagy egyenesen más? A más fejlődhet-e másabbá?
Hogy mindez miért jutott eszembe? Közállapotaink, közviszályaink, közgondolkodásunk miatt. Milyen kicsinyes, kezdetleges fejlődési szinten állunk.
Ha csak azt az egy dolgot nézzük ebben a világban, ami a mi saját testünk, nem lehet nem észrevenni, hogy milyen elképesztően bonyolult, csodálatos és izgalmas minden, ami minket körülvesz, a Föld, a Természet, az Univerzum, és benne mi Emberek. Ahelyett hogy tisztelettel és alázattal viszonyulnánk a körülöttünk levő világhoz, megmérgezzük a Földet, a Természetet, és benne egymást, egymás lelkét. Pedig egyszer az is visszakerül testünkkel együtt oda, ahonnan jött, a csillagok közé!
