A várossá válás minden település életében fordulópontot jelent. Jelzi a mögötte levő utat, egyben előrevetíti lehetőségeit. Kicsit ahhoz hasonlít mint amikor az embergyerek felnőtté válik, nagykorúvá lesz.
Bennem egy kicsit hasonló érzéseket keltett Törökbálint várossá válása, mint amikor 18 éves lettem. Egyfajta furcsa belső feszültséget éreztem a születésnapomat megelőző napon. Másnap suliba kellett mennem. Tudtam hogy ez a nap más lesz mint a többi, más mint a többi születésnapom. Átlépem a felnőtt kor küszöbét. Már nem a fejem felett döntenek a felnőttek, saját kezembe vehetem sorsom irányítását. Reggel szépen megfésülködve felszálltam a 72-es buszra. Lopva pillantottam a mellettem állókra. Álmos, közömbös arcokat láttam. Ki olvasott, ki az ablakon bámult kifelé. Én meg belül szóltam hozzájuk. -Hahó, emberek! Nem látjátok hogy nagykorú lettem? Hahó! 18 éves vagyok! Na mi van? Vakok vagytok? De a kutya sem törődött velem. Lelkemben egy csipetnyi csalódással szálltam át az egyes buszra, de már sejtettem, itt sem lesz másként. Ugyanúgy néznek rám -vagy nem- az emberek, nem is sejtik milyen nagy dolog történik ebben az országban a szemük előtt, felnőtt lettem. Legalább ebben az érzésemben nem csalódtam, tényleg nem volt változás. Az emberek ugyanúgy jöttek mentek mint máskor, a nap is pont úgy kezdte meg égi útját mint annak előtte, sőt piros szőnyeg sem várt a suli kapujában. Később megmosolyogtam akkori önmagamat. Várakozásomat, naivitásomat, zavaros érzéseimet. Rájöttem hogy az idő tényleg számít, de nem annak múlása önmagában, hanem az az alatt végbe ment történések azok melyeknek eredményei, következményei vannak.
Város lettünk. Sokan nem örülnek neki, még többen igen. De tudható, a víz nem folyik visszafelé, az éjszaka után pedig mindig nappal jön mint leves után a második. Növekvő fejlesztési lehetőségek, minőségileg jobb település-üzemeltetés és még sorolhatnám az elvárt, kívánatos változásokat, de én mást várok nagyon. A kisstílű, provinciális acsarkodás végét, az eredményorientált együttműködést minden döntéshozói szinten.
Város lettünk. Mondhatni egy fejlődési szakasz vége. Így is van. Ugyanakkor egy másik kezdete. A nap most sem kelt fel másként mint eddig, a rossz helyen levő grafittik is ott vannak ahol nem kellene lenniük, és több tucat zászlónk hiányzik megint az ünnep után.
A várossá válás aktusával megnőttek lehetőségeink de hogy azokat kihasználjuk-e attól függ elsősorban, hogy felnőtt-e a feladathoz településünk vezetése, lakossága. Ez érettség szakaszába lépve, a demokratikus játékszabályok keretei között, egymás kölcsönös tisztelete mellett, jó cél vezérletével oly szintre emelhetjük Törökbálint tekintélyét, mely országunk minden települése előtt irigyelt és követendő példa lehet. Csak felnőttségünk teljes körű és egyetemleges megélése nyújthat ehhez megfelelő eszközt. Az érettségünk megvan ehhez. Ugye?
