/Jobb megijedni, mint félni örökre/
-” Nektek üldözési mániátok van!”-, mondja, mikor meglátja rosszalló pillantásomat, melyet a kezében szorongatott árpád-sávos zászló vált ki belőlem.
Néz rám azzal a megüresedett tekintettel, amelyben egy egész élet kudarctömege párállik és a vak gyűlölet mindenki felé, aki ebben a lelki megnyomorodottságban bűnös lehet. Így már érthető a többes szám, gondolatban kezdek is társakat keresni, akiknek ez szólhat, helybéli svábok, cigányok, zsidók, melegek és a csak egyszerűen máskéntmagyarok között.
Azért nem állom meg a kérdést: - „Tudnátok-e, hová lettek az emberek azokból a Duna-parti bakancsokból? Meg, ha már ilyen jól elbeszélgetünk, lesz-e nektek is fekete mundérotok, mint a többinek, ott a Várban” Utóbbira lelkes ”igen” a válasz, ám itt meg is szakad a közös bölcselkedés fonala.
Az ugye, adja magát, hogy akit már üldöztek, akár a gettóba, akár csak ide, a Dunába, annak bizony kialakulhat üldözési mániája, az üldözésre való hajlandóság meg, úgy tűnik, a hozzá tartozó beteges komplexusokkal együtt megörökölhető. Akkor rándultam össze komolyabban, mikor pár hete, a telekszomszédnál, Budakeszin villant fel az őrület lángja. Ehhez tudni érdemes, hogy a településen él és alkot ifj. Hegedűs Lóránt ref. lelkész és hitvese, ő az önkormányzat egyik alpolgármestere. Július 29-én rendezték meg a Keszi törzs nevét mostanság is viselő helységek találkozóját. Ez az esemény kínált lehetőséget a boldog-boldogtalan párnak, hogy szégyenbe borítsa lakóhelyét.
A város határában lévő Országzászló oszlopán a nemzetiszín lobogót cserélték ki az inkriminált árpád-sávosra. (Nem volt elég a keszieknek a helyi gimnázium igazgatóhelyettesének közelmúltbéli SS-mundéros masírozása.) A reményt keltően heves országos és helyi tiltakozások hatására lekerült a lobogó, de ott maradt a kérdés a levegőben: - ” Vajon milyen ember az a Tagai István polgármester? Mire vetemedhet még ő és a testülete ezek után?” -
Úgy tűnik, a sávos lobogó ismét értő kezekbe került, igen, itt, minálunk, kétség ne legyen. Erős kezek, melyek még nem is oly régen felkapták és ájult eufóriában vitték ifj. Hegedűs Lórántot egy Szebb Jövő felé, melynek útjait a most létrejött mAgyarGárda lesz hivatott egyengetni, no, meg azok a kicsavarodott lelkületű itteni polgártársaink, akik nem átallják lobogtatni a nyilas zászlót.
Senkinek kétsége tudni illik, ne legyen: Ez a zászló nem az a történelmi zászló, amelynek beállítani oly nagyon igyekeznek. Ez a zászló, provokatív szándékkal kiragadva a másik, huszon-egynéhány történelmi lobogó közül honfitársaink legtöbbjének a fasizmus és a vészkorszak jelképe volt és marad mindörökre.
Ezért aztán nem tehetek mást, mint, hogy békésen legelésző nyájhoz hasonlítsam magunkat, kedves polgártársaim, amely legjelesebb napunkon balgán, gyáván és hiszékenyen együtt ünnepel a farkassal.