PétR

Az elszabadult hajóágyú
avagy a köztisztviselők megbecsülése

Navigáre necesse, pontosabban bona est. Valóban hajózni nem csak muszáj, de jó is. Magam is, amikor csak módom van, hajózom itt-ott. De, hangsúlyoznám, hogy a saját büdzsém terhére. El is gondolkodtam, tán nem kéne mindig nekem állni ennek a szép hobbinak a költségeit. Tényleg, mi lenne, ha egy tucat haverral összeállva, megalakítanánk a TTC Gyorsnaszádos Szakosztályát. (Beszéltem is a TTC elnökével, aki közölte, hogy ennek nincs semmi akadálya.) Ez esetben minden évben kérhetném a szakosztály pénzügyi támogatását, így aztán még vidámabban és főként olcsóbban hajókázhatnánk kedvünkre, a törökbálinti polgártársak támogatásával. Feltéve persze, ha nekem is sikerülne a testület többségi szavazatát megnyerni. Ja, ami pedig a cikk címét illeti: aki már látott hajót és ágyút, el tudja képzelni, hogy milyen fergeteges pusztítást tud okozni egy elszabadult hajóágyú.
Sokat töprengtem, hogy leírjam-e ezt a történetet vagy sem. Az esetről májusi lapzártánk után értesültem, amikor már nem volt lehetőség az újságba anyagot betenni. Tehát a dolognak ma már aktuális hír értéke nincs, viszont, ha az ilyen, és ehhez hasonló jelenség mellett szó nélkül elmegyünk, akkor bármikor elszabadulhatnak az indulatok, a hatalmi érdekek hajóágyúi.

Dr. Győrfi László képviselő (FIDESZ – KDNP)

A történet úgy kezdődött, - mondja a sérelmet elszenvedett hölgy, a polgármesteri hivatal egyik vezető köztisztviselője, akit védelme okán nem nevezek meg –hogy a civil szervezetek idei pályázatait nekünk kellett feldolgozni.
Az Oktatási Bizottság tárgyalta a testületi döntést előkészítő előterjesztést, hogyan osszák fel a pályázók között a pénzt. A polgármester tett egy javaslatot az elosztás módjára, amellyel szemben az Oktatási Bizottságság elnöke, Hajdu Ferenc egy merőben más szempontok szerinti pénzelosztást javasolt. Olyannyira mást, hogy a hivatal által előkészített anyagban a TTC Vizitúra Szakosztálya nem is szerepelt, miután nem adott be értékelhető pályázatot, viszont Hajdu elnök saját listájában 100 ezer Ft támogatást kért/javasolt nekik. Néztem a saját táblázatomat, amelyet többen készítettünk, többször ellenőriztünk, azon nem szerepelt a vízitúra szakosztály. Akkor jeleztem a polgármester úrnak, hogy nem adtak be pályázatot.
(Mindettől függetlenül a képviselő-testület ülésén előterjesztették és el is fogadták az Oktatási Bizottság javaslatát, azaz a Hajdu elnök által összeállított támogatási elképzelést. -szerk.)
Dr. Győfi László, aki a szakosztály elnöke, kikérte ezt magának, mit képzelünk, hogy ő nem nyújtott be pályázatot. A testületi ülés szünetében is volt némi szóváltás közöttünk. Végül is bántott a dolog, kellemetlen volt, hogy a testület előtt Győfi képviselő így rám támadt.
Ezért, amikor visszamentünk a hivatalba, rögtön azzal kezdtem, hogy kikértem az eredeti irattári példányokat. Jól emlékeztem, valóban nem nyújtott be pályázatot. A 2006-os pályázati pénz elszámolását adta be a képviselő úr a Pénzügyi Irodához, s nem a 2007-re előírt pályázati anyagot. Ez az elszámolás – ami egyébként nem volt aláírva – már a könyvvizsgálónál volt.
(Tegyük hozzá, Győrfi doktor a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke, tanult jogász, akinek hivatalból is tiszteletben kellene tartania az előírásokat. –szerk.)
Éppen az ominózus pályázat keresésével voltam elfoglalva, amikor megérkezett a hivatal ba Győrfi úr. Mondtam neki, nagyon sajnálom, hogy ilyen probléma volt a testületi ülésen, de szeretném tájékoztatni, hogy valóban nem nyújtottak be pályázatot. Elment, majd nemsokára visszajött és hozta magával előttem lobogtatva azt a bizonyos 2006-os elszámolást, majd emelt hangon megkérdezte, mégis én mit képzelek? ...ezzel a hozzáállással szerezzek magamnak más munkahelyet, még akkor is, ha én a polgármesternek nem tudom kicsodája vagyok, és kiabálva félre nem érthető megjegyzést tett kapcsolatunkra. Sokan voltak tanúi a kínos jelenetnek, tele volt a folyosó ügyfelekkel, tárgyalás folyt a mellettünk lévő szobában, gyámügyben várakoztak a folyóson. Halkan kértem, hogy ne emelje fel a hangját. Ha egyszer nem adott be pályázatot, én csak ezt tudom mondani. Erre azt válaszolta, hogy ha ennyire sajnálom ezt a százezer forintot a szakosztálytól, akkor dugjam fel magamnak! Ezt már szabályosan ordította a folyósón. Én közben hátráltam befelé a Szervezési Irodába, mert nyomult utánam, de megőriztem a nyugalmamat, halkan beszéltem vele, tartottam tőle, hogy még nyakon is vág.
Az eset után sírva fakadtam, ami általában nem jellemző rám. Ezután jött a négynapos ünnep, amire mindez rányomta a bélyegét. Azért bánt a dolog, mert én harminc éve vagyok köztisztviselő.
Egyébként gimnázium után itt Törökbálinton, a tanácsnál kezdtem dolgozni. Két diplomám van, tíz évig voltam jegyző, soha a munkám ellen nem merült fel kifogás. Senki nem engedheti meg magának, hogy így beszéljen egy köztisztviselővel, (vagy egyszerűbben, egy emberrel! -szerk.)
Én nem vagyok felkészülve a politikai viszálykodásra. Nem tudom kezelni, nem az én dolgom. És nem értem, hogy van valaki, aki szakmailag segíteni akar, és azt mondják, – mint nekem is októberben – ez meg mit keres itt? Most én voltam napirenden, és nem is magamért emelek szót, de mi a garancia, hogy holnap nem jön be a hivatalba egy indulatos képviselő, aki nem tartja elfogadhatónak, mondjuk azt a döntést, amit a testület hozott, és nagy nyilvánosság előtt megszégyenít majd egy második, harmadik köztisztviselőt. Ki védi meg őket?
Dr. Győrfi László választott képviselő, aki jogász létére úgy kezeli a törvényt, mint saját hitbizományát, betért a polgármesteri hivatalba, mert sérelmezte, hogy nem szerepelt a testület elé kerülő anyagban a vízitúra szakosztály támogatása. No, ekkor szabadult el az a bizonyos bajszos-hajóágyú, nem nézve se Istent, se embert. A jogvégzett, törökbálinti értelmiségi, magát keresztény-demokratának hirdető személy, a testület Fideszes frakciójának vezetője bugris módjára elbődült és torkaszakadtából üvöltözött, ilyesmiket hogy: „…akkor feldughatja magának a pénzt!... maga itt egy senki..! „… maga itt csak Keller László ”majdkimondtamkicsodája…”
Zengett a folyosó a trágárságtól és a fenyegetésektől, a polgármesteri hivatal alkalmazottai döbbenten hallgatták a képviselőt. Az esetnél jelenlévő tanuk egyhangú állítása szerint a jegyző – a hivatal vezetője – mindennek fültanúja volt. A folyósón jött-ment, később pedig diplomatikusan kiment az udvarra. Az aljegyző szintén a jelenetnek fül- és szemtanúja, de egyikük sem állt ki kollégájuk mellett, a köztisztviselői munka becsületéért, vagy akár csak a női nem méltóságának megvédése okán. Nem siettek beosztottjuk segítségére, és nem rúgták ki úgy a hivatalból a magáról megfeledkezett embert, hogy a lába se érje a földet.
Az országosan elszabadult másik hajóágyút, a debreceni polgármester Kósa Lajost hasonló bugrissága után legalább rákényszeríttette a közvélemény, hogy Dávid Ibolyától bocsánatot kérjen. Hasonló egyértelmű elitélést várnánk el a hivatal munkatársaitól, és a képviselő-testülettől is.

Nos, mindezek után ugye nem vitatható, hogy Győrfi László egy életre kiírta magát – erkölcsileg mindenképpen – Törökbálint közéletéből. Fel is szólítom, hogy haladéktalanul adja vissza képviselői mandátumát, mondjon le frakcióvezetői tisztéről, szépen csendben hátráljon ki, és soha többé ne mutatkozzék Törökbálint közéletében!
Egyben kérem a Fidesz frakció józan és jó érzésű tagságát, hogy határolódjon el az ilyen penetrációktól!
Vesse ki sorai közül az ilyen és ehhez hasonló közéleti bugrisokat!

 Forrás: Törökbálinti Újság